Ki nem találnád, hány milliárd madár él a világon

Vágvölgyi Bálint 2021-05-19 06:52:47
Egyébként a háziveréb-populáció a legnépesebb.

Több mint 50 milliárd madár él a világon, ebből 1,6 milliárdot tesz ki a háziveréb-populáció - ezt állapította meg egy ausztrál tanulmány, amely a vadon élő madarak számát becsülte meg.

További három madárfaj, a seregély, a füsti fecske és a gyűrűscsőrű sirály szintén egymilliárd fölötti populációval rendelkezik. A legtöbb madárfaj azonban ritka, körülbelül minden tizedik faj 5 ezer egyednél kevesebbet számlál - írta az Új-Dél-Wales-i Egyetem (UNSW) kutatását ismertető BBC News.

Corey Callaghan, a kutatócsoport tagja elmondta, hogy időt és pénzt nem kímélve mérték fel a madárpopulációt, mivel fontosnak tartják a biodiverzitás számbavételét. A madarak populációjának megállapítása például segíthet egyes fajok kihalásának megelőzésében. A világ madarainak megszámlálása ugyanakkor nagyon bonyolult feladat, nem vezet pontos eredményre, becslésekkel dolgoznak a kutatók.

Korábbi becslések szerint 200-400 milliárd madár élhet a Földön, és ezek 10-13 ezer madárfajhoz tartoznak. Az ausztrál kutatók 9700 ma is élő madárfajt vizsgáltak meg, ezek a ma is élő ismert madárfajok 92 százalékát adják. A fennmaradó 8 százalékról nagyon bizonytalan adatok állnak rendelkezésre, de mivel amúgy is ritka fajokról van szó, figyelembe vételük nem változtatna érdemben a becslésen.

Az elemzéshez az elmúlt évtized madármegfigyelők által rögzített, online adatbázisban szereplő adatait - egymilliárd feljegyzést - használták fel. Az adatokat pedig azután modellezéssel és a helyszíni szakértőktől származó információkkal finomították, és így jutottak el a szerintük pontosabb becsléshez.

A Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban publikált tanulmány szerint a legtöbb madár az északi féltekén él: Európában, Észak-Ázsiában, Észak-Afrikában, az Arab-félsziget egyes részein és Észak-Amerikában. Ezzel szemben nagyon kevés madár van például Madagaszkáron és az Antarktiszon.

"A lakosságtól származó tudományos adatok alapvető szerepet fognak játszani a jövőben a biológiai sokféleség megfigyelésében" - hangsúlyozta Callaghan.

A fajok 12 százalékának egyedszáma kevesebb mint 5000. Ezek között van a nagyon ritka kínai üstököscsér (Thalasseus bernsteini), a rég kihaltnak hitt lármás bozótjáró (Atrichornis clamosus) és a röpképtelen dobos guvat (Habroptila wallacii). A feketebegyű guvatfürjből (Turnix melanogaster) pedig csupán mintegy 100 példány létezik.

Egy faj populációja méretének meghatározása döntő lépés a fajfenntartás felé. Ha jól ismerjük a számukat, megtudhatjuk, melyik fajok sebezhetőbbek és nyomon követhetjük, hogyan változik ez az idő előrehaladtával - mondta Corey Callaghan.

A legritkább madarak a vizsgálatok szerint a kivik és a lábasguvatalakúak családjába tartozók. A vizsgálatok során a madarak táplálkozását is megfigyelték: a legtöbb jelenleg élő madár gerinctelenekkel, például férgekkel táplálkozik (15 milliárd), de vannak mindenevők is (13 milliárd). A legritkábbak a dögevők (194 millió) és azok a madarak, amelyek a virágok nektárját fogyasztják (479 millió).

A számok alakulását 5-10 évente kell átvizsgálni. Ha a madarak száma csökken, azt jelzi, hogy veszélyben van ökoszisztémánk egészsége - írják a kutatók. A szakértők úgy vélik, módszerük más állatfajokra is alkalmazható.

Szólj hozzá!

Új igazgatóját keresi a Győri Levéltár – szeptember végéig lehet jelentkezni

A jelenlegi direktor öt éves szerződése után, az új vezető is ennyi időre kap majd bizalmat.

Nem ért széksértést a Fidesz-frakciónál Hajtó Péter, Pintér Bencének címzett “Te nagyon szerencsétlen!” beszólása 

A személyeskedéstől hemzsegő vita végén a független képviselő megtarthatta bizottsági pozícióit.

Terepen a jó világítás nem extra, hanem a biztonság része

A terepjáró képességeit többnyire a hajtással, a hasmagassággal, a futóművel vagy éppen az abroncsokkal szokás összekapcsolni, pedig sötétedés után egy egészen más felszerelés kerül előtérbe.

Megszavazta a győri közgyűlés az óvodai közétkeztetés módosított egységárait 

Az elhúzódó közbeszerzési folyamatok mellett is biztosított a közétkeztetés.

Azbeszt-ügy: folytatódnak a szerpentinit-vizsgálatok Győrben, újabb érintett magáningatlant egyelőre nem találtak

Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.

Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Hogyan előzzük meg a mentális kiégést a mai világban?

A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.

Rendkívüli közgyűlés Győrben: elakadt az iskolai közétkeztetés közbeszerzése – fontos döntéseket kell meghozni a képviselőknek

Az óvodai étkeztetésről már ma dönthet a testület, az iskolák esetében azonban a jogorvoslati eljárások miatt akár hónapokat is csúszhat a szerződéskötés.

Kiírták a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői pályázatát

Szeptember 25-ig várják a jelentkezéseket.

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.

Gyere! Mutatjuk, mit csinálj Győrben a nyár utolsó hétvégéjén!

Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város. 

Jó hír a győrieknek: szeptember 1-jén újra megnyitják a Zrínyi utat, és a buszok is visszatérnek eredeti útvonalukra

Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.