Mától fokozatosan melegszik az idő, vasárnap már napsütéssel és 20 fok fölötti hőmérséklettel számolhatunk

Farkas Bazsi 2021-05-07 06:20:50
Szép kilátások.

Többfelé esőt hoz a hidegfront, amelynek hatására hajnalban néhol ismét előfordulhatnak mínuszok is. Kezdetben 15 fok körüli csúcsértékek várhatók, a front átvonultával viszont ismét melegszik az idő, vasárnap már sok napsütés és 20-24 Celsius-fok lesz a jellemző - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Pénteken hidegfront vonul át, így estig alapvetően borult idő várható többfelé esővel, záporral. Elsősorban a Dunántúl délnyugati részein valószínű több csapadék. Délután többfelé erős, Sopron és Mosonmagyaróvár körül egy-egy viharos széllökés is előfordulhat. Késő estétől északnyugat felől gyors ütemben kiderül az ég. Hajnalban többnyire 6-11 fok lesz. Délután általában 13-18 fokig melegszik a levegő, a tartósabban csapadékos délnyugati tájakon azonban ennél kissé hűvösebb is lehet, míg reggel, kora délelőtt a déli határ mentén néhol 18 fok fölötti csúcsérték is előfordulhat.

Szombaton a hidegfront felhőzete hajnalra a déli határvidéket is elhagyja. Napközben jobbára derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Főként az ország északkeleti harmadán, negyedén fordulhat elő néhol záporeső. A leghidegebb órákban általában 2-8 fok várható, azonban a fagyzugos, szélcsendes helyeken akár mínusz 2 fokot is mérhetnek. Napközben 14-19 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap sok napsütés várható, csapadék nem lesz. A szél több helyen megélénkül, a Kisalföldön meg is erősödhet. Hajnalban általában 2-8, a fagyzugos, szélcsendes helyeken azonban mínusz 2 fokig is hűlhet a levegő. A délutáni csúcsértékek 20 és 24 fok között alakulnak - olvasható az előrejelzésben.

Most, hogy tudjuk milyen idő lesz, jöhet egy lendületes dala a reggelhez!

Jeremy Loops - 'Til I Found You

Stream/Download 'Til I Found You' here: https://jeremyloops.lnk.to/TilIFoundYouIDFollow Jeremy Loops Here:Insta - https://instagram.com/jeremyloopsFacebook -...

Szólj hozzá!

Átadták a Nestlé új büki gyáregységeit

1800 főre nőtt a dolgozói létszám.

Utcai díszek, amelyek hirdetnek: a molinók nagyszerűsége

Felmerült már benned, mennyi információ árad feléd nap mint nap a város különböző pontjain?

Fővárosi Törvényszék: elindult a Bayer Construct csődeljárása

A cég fél évre fizetési moratóriumot kapott, a hitelezőknek 30 napjuk van bejelenteni követeléseiket.

Ezért szívsz az autópályán – Vitézy Dávid: Azért zárták le szinte végig az M1-est Győr és Budapest között, mert így még több pénzt tudtak adni Mészáros Lőrinc és Szíjj László cégének

A közlekedési miniszter szerint a koncessziós szerződés átvilágítása során derült ki, mi áll a győriek életét is megkeserítő lezárások hátterében. 

Győrben is megemlékeznek az aradi vértanúkról október 6-án: a Batthyány téren tartják a városi koszorúzási ünnepséget 

Pintér Bence polgármester és Borsi Róbert kulturális tanácsnok mond beszédet - az ünnepség nyilvános, a város mindenkit vár.

Orbán Balázs már az első brüsszeli munkanapján kiteregette a magyar szennyest – nem is olyan régen ezt a Fidesz hazaárulásnak hívta

A párt új EP-képviselője levelet ír az uniós országok parlamenti képviselőinek arról, mi folyik Magyarországon. Ismerős módszer, csak korábban éppen azokat támadták érte, akik ugyanezt csinálták.

Nem fogsz unatkozni: mutatjuk a hétvége győri programjait!

Kutatók éjszakája, személyiségfejlesztés, maszkabál, halnapok, miegymás. 

Az EU-abroncscímke megfejtése: mit árulnak el a betűk és a piktogramok?

Minden új gumiabroncson ott van egy színes címke, amely a hűtőszekrények energiacímkéjére emlékeztet — és a legtöbb vásárló át is siklik rajta.

Ruszin-Szendi Romulusz: két katona vesztette életét a napokban szolgálatteljesítés közben

Egy 20 éves katona önkezével vetett véget életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul. Mindkét haláleset körülményeit vizsgálják.

Magánaudiencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa a Vatikánban

A miniszterelnök vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában kezdődött, majd az Apostoli Palotában találkozott a katolikus egyházfővel.

Pályázat: új vezérigazgatót keresnek a GYŐR-SZOL Zrt. élére

Október közepéig várják a pályázatokat, a megbízás öt évre szól.

Már nem Zsebe Ferenc a körmendi kosárlabdacsapat ügyvezetője

A tulajdonosi alapítvány kuratóriuma hívta vissza tisztségéből. 

A fedőmatracok valódi szerepe

Az alvás kérdéskörében gyakran merül fel a kérdés, hogy valóban szükség van-e fedőmatracra.

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.

Pintér Bence: Győr a munkások oldalán áll – a polgármester az Audi Hungária Független Szakszervezet 30. évfordulóján beszélt a munkavállalói jogok megerősítéséről

Szerinte a túlóratörvény módosítására, a munkásszegénység elleni fellépésre és valódi országos érdekegyeztetésre is szükség van.