Németh Szilárd a magyar űrkatonákat méltatta

Nagy Donát 2021-05-06 17:09:36
Az államtitkár szerint az űrhadviselés ugyanúgy komoly kihívás, mint a migránsok.

Befejeződött a Debreceni Egyetemen (DE) a Bevezetés az űreszközök üzemeltetésébe című tanfolyam, az ezt elsőként elvégző magyar katonáknak Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára adta át az oklevelet csütörtökön az egyetem aulájában.

A politikus a rendezvényen a közmédiának azt mondta, tíz honvédtiszt olyan oklevelet kapott, amely feljogosítja őket arra, hogy az űrhadviselésben Magyarországot képviseljék.

Fotó: MTI/Balázs Attila

Hozzátette: a nagyhatalmak, de a feltörekvő országok is arra készülnek, hogy kilépjenek az űrbe, és onnan irányítsák a "földi életet". Az államtitkár szerint ennek vannak nemzetbiztonsági, gazdasági kockázatai és előnyei is.

Magyarország sem a NATO szövetségi rendszeren belül, sem a magyar biztonságpolitikát tekintve nem maradhat le, ezt szolgálják az űrkiképzésben részt vevő katonák.

Németh Szilárd szerint az űrhadviselés a világ olyan kihívásai közé tartozik, mint a terrorizmus, az illegális migráció vagy a kiberhadviselés, utóbbi pedig összefügg az űrben elfoglalt helyével az országnak.

Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) űrkutatásért felelős miniszteri biztosa az oklevélátadón azt mondta, "a 21. század emberének a történelmét a világűrben írják". Köszönetet mondott a katonáknak azért, hogy "elfogadták az ország hívó szavát" és elsőként elvégezték a három egyetem - a DE, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) - példaértékű közös vállalásában megszervezett űrtanfolyamot.

Az űrkutatás nemcsak tudomány, hanem űrtevékenység is: az űrben működő eszközök az emberiség érzékeny infrastruktúrájához tartoznak. Az űripar, az űrtudomány és a Magyar Honvédség jó együttműködéséhez a KKM - amely 2018 óta felügyeli Magyarország űrtevékenységét - a jövőben is minden segítséget megad - jelezte a miniszteri biztos.

Böröndi Gábor altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokhelyettese kiemelte: elsőnek lenni dicsőség, de nagy felelősség is, mert nincs kitaposott ösvény, eljárás, ezt az "űrkatonák" fogják kialakítani. Hozzátette: 2030-2040 táján a nagyhatalmak a vezetési pontokat kitelepítik a világűrbe, és nyilvánvalóan megjelennek az űrfegyverek is.

A tábornok szerint Magyarországon az elmúlt száz év legnagyobb haderőfejlesztése zajlik, amihez van "politikai akarat, támogatás és költségvetés".

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora az oklevelek átadása előtt azt mondta, a világon a hadseregek képzésében a nagy egyetemek sokat vállalnak. A három hazai egyetem és a vállalatok együttműködése az űrképzésben a nemzeti összefogás eredménye, hogy speciális ismeretekkel vértezzék fel a katonákat az űrhadviselésre, amely "a legelitebb fegyvernem az új Magyar Honvédség történetében" - tette hozzá.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.