Trump még mindig nem térhet vissza a Facebookra

Vágvölgyi Bálint 2021-05-05 20:12:45
A volt amerikai elnök közben el is indította saját kommunikációs platformját.

Továbbra is érvényben hagyják Donald Trump volt amerikai elnök Facebook fiókjának felfüggesztését - adta hírül szerdán az amerikai vállalat által felkért bizottság. Közleményükben úgy fogalmaztak: "A Testület megállapította, hogy az alaptalan, választási csalásokról szóló és a folyamatos cselekvésre ösztönző bejegyzéseivel Trump úr olyan környezetet teremtett, amely az erőszak komoly kockázatát rejti".

Bár a testület fenntartotta a volt elnök felhasználói fiókjának felfüggesztését, azt is megállapította, hogy a határozatlan időre szóló felfüggesztés nem megfelelő. Arra kérték a Facebook üzemeltetőit, hogy a "platform más felhasználóira is alkalmazott szabályokkal összhangban álló" arányos döntést hozzanak. "A mostani döntéstől számított hat hónapon belül a Facebooknak felül kell vizsgálnia az önkényes büntetést, amelyet január 7-én szabott ki, és döntenie kell a megfelelő szankcióról" - írta a testület.

A legnagyobb közösségi oldalak - köztük a Facebook - és internetes videómegosztó portálok a Capitoliumnál január 6-án történt események után egymás után döntöttek arról, hogy eltiltják a volt elnököt fiókjainak használatától. Döntéseiket leginkább azzal magyarázták, hogy szerintük Donald Trump gyújtó hangú beszéde és közösségi felületeken megjelent üzenetei okozták a zavargásokat.

Az utóbbi időszakban a volt amerikai elnök általában sajtónyilatkozatok formájában nyilvánított véleményt egy-egy politikai témában, míg korábban napi rendszerességgel közölt bejegyzéseket közösségi oldalain, amelyeket fiókonként emberek tízmilliói követtek. Szakértők szerint Trump követői közül sokan a mostani nyilatkozatokat is megosztják a közösségi médiában, de a volt elnök üzenetei nem jutnak el annyi emberhez, mint korábban.

Donald Trump egy nappal a Facebook döntése előtt, kedden indította el saját kommunikációs platformját, amelynek célja - mint írták - hogy a volt elnök közvetlenül tudjon kommunikálni követőivel. A platform a From the Desk of Donald J. Trump néven fut, és a www.donaldjtrump.com/desk internetes címen található meg.

A volt elnök bejegyzéseket, képeket és videókat tehet közzé rajta, amelyeket a követők megoszthatnak a Twitteren és a Facebookon. A platform azonban nem rendelkezik olyan funkcióval, amely lehetővé tenné a felhasználóknak, hogy hozzászóljanak Trump bejegyzéseihez.

A mostani, az eddigi legsúlyosabb következményekkel járó döntés, amelyet a Facebook tulajdonosa, Mark Zuckerberg által életre hívott - akadémikusokból, volt politikusokból, jogi szakértőkből és újságírókból álló - testület alapítása óta meghozott. A függetlennek nevezett bizottság működési költségeit Zuckerberg vállalta, aki 130 millió dollárt szánt erre a célra.

Az üzletembert sok kritika érte ezzel kapcsolatban, ugyanis egyes szakértők szerint a befolyásolható testület csak még nehezebbé teszi a hatékony és igazságos szabályozást. Jennifer Grygiel, a Syracuse Egyetem kommunikációs adjunktusa úgy fogalmazott: "Az igazi aggodalom nem a Facebook döntése Trump fiókjával kapcsolatban, hanem az a mód, ahogyan ez a hatalmas vállalat megpróbálja elkerülni az elszámoltathatóságot."

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.