Legalább tíz gyerek halt meg egy zsidó ünnepi fesztiválon Izraelben

Székely Zoárd 2021-05-02 19:42:17
Több tucat embert tapostak halálra a tömegben.

Legalább tíz gyerek vagy tizenéves volt azok között a zarándokok között, akiket péntek hajnalban agyontaposott a tömeg egy izraeli vallási ünnepségen kialakult tolongásban, írja az MTI a halálos áldozatok szombaton közzétett részleges listája alapján.

A halottak között találtak négy amerikai, egy kanadai és egy argentin állampolgárt is. Az elhunytak azonosítása még mindig folyamatban van.

Az eddigi adatok szerint két család vesztette el két-két gyermekét a tragédiában. A legfiatalabb áldozat kilencéves volt.

Fotó: David Cohen/Flash90

Az izraeli sajtó értesülései szerint a szombati ünnepnap kezdete előtt 32 áldozatot tudtak azonosítani, és 22 temetést tudtak elvégezni. 16 embert még kórházban ápolnak, közülük három állapota súlyos.

A tragédia amiatt történt, hogy a bádogfalak között hömpölygő sűrű tömegben egy lefelé tartó csúszós lépcsőn többen felbuktak, egymásra zuhantak. A szűkös helyen nem tudtak felkelni, kiszabadulni, miközben újabb embereket toltak közéjük.

A tömegszerencsétlenségben mintegy 45 ember meghalt, és csaknem 150 megsérült.

Fotó: David Cohen/Flash90

Izraelben egyre többen követelik hivatalos vizsgálóbizottság létrehozását azzal a céllal, hogy felderítsék a politikusok és a döntéshozók esetleges felelősségét, akik engedélyezték a tömegrendezvény megtartását annak ellenére, hogy az utóbbi években már sokan ismételten figyelmeztettek arra, hogy nem biztonságos körülmények között zajlik a zarándoklat a Meron-hegységben. Szakértők eddig is kockázatosnak tartották, hogy hatalmas tömegek gyűltek össze nagy tűzrakóhelyek körül.

Az igazságügyi minisztérium a rendőrség felelősségét kezdte vizsgálni, mert szemtanúk azt panaszolták, hogy a helyszínen felállított rendőrségi kordonok nehezítették a menekülésüket.

Szólj hozzá!

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.