1 góllal kapott ki a Váctól a szombathelyi kézi csapat

Farkas Bazsi 2021-05-01 20:51:00
Hajszálon múlt.

Az előkelő harmadik helyen álló Váci NKSE vendégeként lépett pályára a Hungast SZKKA NB I-es csapata a K&H Liga 21. fordulójában. A hazaiak kezdték jobban a találkozót, de 2-0 után gyorsan egyenlítettünk 3-3-ra. A folytatásban hosszú percekig nem tudtunk betalálni, így az első félidő felénél elhúzott a Vác 7-3-ra. Ezt követően felváltva estek a gólok, tudtuk tartani a különbséget, sőt, a szünetre feljöttünk 13-10-re - tudósít a csapat weboldala.

Nem a levegőbe beszélt Marosán György vezetőedző, amikor úgy nyilatkozott, hogy meglepetést szeretnénk okozni, a második félidőt remekül kezdtük, a 38. percben feljöttünk kettőre, 17-15-nél a váciaknak kellett időt kérniük. A hazaiaknak sikerült is megtörniük a lendületünket, ugyanis a folytatásban megint növelték a különbséget, tíz perccel a vége előtt elhúztak öttel, 23-18. Csapatunk azonban nem adta fel és Bandelier vezérletével hatalmasat küzdve háromszor is feljött egy gólra. Már csak fél perc volt vissza, amikor Tomasevics védése után, 27-26-nál az egyenlítésért támadhattunk. Az időkérést követően azonban a Vác kivédekezte az akciót, így végül egygólos vereséget szenvedtünk. Végig nagyot harcoltunk a jóval esélyesebb Vác ellen és nagyon közel álltunk ahhoz, hogy óriási meglepetést okozva pontot szerezzünk a topcsapat ellen, ami mindenképp biztató a következő meccseink előtt.  

Váci NKSE – Hungast Szombathelyi KKA 27–26 (13-10)

K&H Liga, 21. forduló, Városi Sportcsarnok Vác, Jv:

SZKKA: Tomasevics (K), Horváth 1, Bandelier 8, Mayer, Horilszka 6, Pődör R. 2, Orbán 2, Wald 3, Agbaba 3, Virág 1, Szendrei, Varga N., Farkas H. (K)

Címlapfotónk illusztráció.

Szólj hozzá!

Takács Tibor lehet Vas megye új rendőr főkapitánya

Július közepén tartanak állománygyűlést, itt jelenthetik be az új főkapitányt.

Harminc év után újul meg a győri buszpályaudvar környékének egyik legrosszabb útszakasza

Július 6-án kezdődik a Zrínyi utca és a Hunyadi utca felújítása, a munkálatok idején forgalomkorlátozásokra is számítani kell.

Republikon: közel háromszoros a TISZA Párt előnye a Fidesz előtt

A június végi felmérés szerint tovább nőtt a különbség a két legnagyobb politikai erő között, miközben a kisebb pártok támogatottsága érdemben nem változott.

A víz jövőjéről tanácskoztak Győrben - jubileumi konferencia a fenntartható megoldásokért

Ötödik alkalommal rendezték meg, a „Víz, amit akarunk” konferenciát, ahol a klímaváltozás és a biztonságos vízgazdálkodás állt a középpontban.

Kedvezőbb megoldást kínál a GYHG az építési törmelék leadására Győrben

Országosan fizetőssé válik a hulladékudvari leadás, városunkban azonban továbbra is elérhető egy jóval olcsóbb lehetőség.

Tárlatvezetések és különleges kiállítások várják a látogatókat a győri Rómer Múzeumban, a kánikulában és utána is

A hétvégén is érdemes betérni az Esterházy-palotába, ahol az első kínai császár legendás agyagkatonái mellett több időszaki tárlat is várja az érdeklődőket.

A gyűlöletnek nincs helye a közéletben – a Védvonal lépett a Kovács Ákost gyalázó kommentek miatt

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint elfogadhatatlanok azok a hozzászólások, amelyek az énekes súlyos betegségéről szóló hír alatt jelentek meg.

Átadták a 2026-os Szent László-érmeket Győr díszközgyűlésén

Négy, a város kulturális, sport- és közéleti életében kiemelkedő munkát végző személyiség vehette át az elismerést a Szent László Napok alkalmából.

Elhunyt Völler László, ismert szombathelyi vendéglátós

Jövő héten csütörtökön tartanak emlékező misét. 

Öntsünk tiszta vizet az azbesztes pohárba: szennyezett szerpentinitet találtak több győri útszakaszon, de a polgármester szerint nincs közvetlen egészségügyi veszély

A murvás utak tiszták, de több, 2020 előtt épült aszfaltos úton azonosították az osztrák eredetű kőzúzalékot, amely hosszú távon milliárdos beavatkozást tehet szükségessé.

Ha valami még hiányzott a nyárból: országjárásra indulnak Orbán digitális harcosai 

Miközben a Fidesz történeténelmi választási vereségét próbálja feldolgozni, a kampány csodafegyverének szánt Digitális Polgári Körök most épp közösségszervezésbe kezdenek.

Százezer forinttal tolja meg több százezer gyermek tanévkezdését a TISZA-kormány - éles váltás jon az iskolakezdési támogatásokban

A Fidesz-kormány éveken át az előrehozott családi pótlékot nevezte segítségnek, miközben a határon túli magyar családok ennél nagyságrendekkel nagyobb támogatást kaptak.