Izgulhat a külföldi nyaralása miatt az, aki orosz vagy kínai vakcinát kapott

ugytudjuk.hu 2021-04-30 08:09:26
Egyelőre úgy fest a dolog, hogy csak azok utazhatnak majd könnyedén az EU-s országok között, akiket az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett, nyugati vakcinákkal oltottak.

Közel 4/5-s többséggel szavazta meg az Európai Parlament azt a digitális zöldigazolványról szóló javaslatot, aminek célja, hogy az Európai Unión belül könnyebbé tegye a szabad mozgást - írja a Telex. Ezt most az állam- és kormányfőket összesítő Európai Tanácsnak is el kell fogadnia a további lépésekhez.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A javaslat szerint az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett vakcinákkal beoltottakat minden uniós tagállamban automatikusan megilletik az utazási engedmények. Az igazolás papíralapon és digitális formában is elérhető lesz, és mindkét esetben egy QR-kódot tartalmaz majd, amit a határátlépéskor kell majd felmutatni.

Azaz aki Pfizert, Modernát, Astrát kapott, annak a jelen állás szerint nincs izgulnivalója, de az orosz Szputnyik és a kínai Sinopharm tulajdonosai egyelőre kétségek között lehetnek, hiszen ezek alkalmazását - legalábbis még - nem engedélyezte az Európai Gyógyszerügynökség.

Jelen állás szerint az egyes EU tagállamok saját maguk dönthetik majd el, hogy a keleti vakcinával oltott embereket beengedik-e országukba. Görögország és Ciprus például már korábban jelezte, hogy nyártól karantén nélkül fogadnák őket is.

A lap szerint a szerdai vitán egyébként a magyar képviselőkön kívül (a Fidesz, a KDNP és a Momentum képviselői nemmel szavaztak a tervezetről) nem nagyon emelte ki senki az orosz vagy a kínai vakcinákkal oltottak kérdését, hiszen az Európai Unión belül egyedül Magyarországon oltanak ezekkel az oltóanyagokkal.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.