Moziterem, szivarszoba, borospince - így renoválja Tiborcz István cége a budavári luxusingatlant

Székely Zoárd 2021-04-27 10:08:00
A kerület fideszes vezetésű önkormányzata látványosan gyorsan lemondott a műemléki védettség alatt álló épületről.

Luxusingatlanná alakítják át azt a budai Várban álló, Fortuna utcai épületet, amit Tiborcz István, Orbán Viktor miniszterelnök veje vásárolt meg 2019-ben.

A 24.hu birtokába került tervek alapján a Karmelita-kolostortól mindössze néhány száz méterre fekvő ingatlan területét némileg megnövelnék, így három szinten több mint nettó 800 négyzetméternyi tér szolgálná a lakók kényelmét.

Az építkezés során a ház utcafronti homlokzatát akarják visszaállítani az 1958-as állapotába, de a belső tereket már a mai igények szerint alakítanák ki.

Az elképzelések szerint az épületbe szivar- és moziszoba is kerül a 67 négyzetméteres nappali mellé, valamint látványos borospincét és üvegfallal elválasztott, temperált bortrezort is építenének. 

A tervek szerint a felújítások becsült költsége – feltehetően berendezés nélkül – meghaladja a 115 millió forintot.

A Fortuna utcai épülethez Tiborcz István cége, az IBC Real Estate Kft. 2019-ben jutott hozzá, 370 millió forintért, miután az I. kerület önkormányzata elég gyorsan lemondott az elővásárlási jogáról, amikor Tiborcz jelezte vételi szándékát. A lap azt írja, a fideszes többségű Nagy Gábor Tamás vezette önkormányzat egy hét alatt döntött az ügyben az előkészítéstől számítva.

Gelencsér Ferenc, a Momentum I. kerületi alpolgármestere a Facebookon idézett a korábbi jegyző leveléből, ami szerinte bizonyítja, hogy a korábbi fideszes önkormányzat hogyan egyengette az adásvételt.

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

A 24.hu megkereste Tiborczot a felújítással kapcsolatban, a kérdésre pedig a miniszterelnök vejének egyik cége, a BDPST Group válaszolt.

„A folyamat a tervezési fázisnál tart, ennek lezárultával indulnak a felújítási munkálatok, várhatóan a nyár folyamán"

– írták a válaszban.

 

Fotó: Google Térkép

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.