Minden, amit az idei Oscar-díjas filmekről tudni akartál

Farkas Bazsi 2021-04-27 19:38:32
Jól kidumáljunk, hogy melyik filmek és színészek kaptak arany szobrocskát.

Minden, amit a 2021-es Oscar-díjakról tudni akartál

Vágvölgyi András mozgókép pedagógussal beszéljük ki az idei díjazott filmeket.

Szólj hozzá!

Brit tudósok szerint sehogy sem állítható meg az emberek öregedési folyamata

Nagyon úgy tűnik, hogy az emberiség sosem találja majd meg az örök élet titkát.

Ilyen se volt mostanában: ellenzéki képviselő volt a GyőrPlusz Rádió vendége

Balla Jenő civil önkormányzati képviselő volt Herkely Ákos vendége szombaton az önkormányzati rádióban.

Jó hírek érkeztek Szalai Ádám állapotáról

Valószínűleg pályára léphet a németek elleni mérkőzésen.

Az összes bajnokiját elvesztette a Győr-Moson-Sopron megyei csapat

A megyei III. osztályú Újkér egyszer sem volt sikeres az évben. A csapatvezető szerint a lényeg az, hogy együtt voltak, és futballoztak.

Vasárnap: sok napsütés fátyolfelhőkkel

A Kisalföldön időnként megélénkülhet a déli szél.

Mától egy hónapra bezár a Nyugati pályaudvar

Július 17-ig kiemelt, átfogó karbantartásokat végeznek.

Orbán: Mi vagyunk Európa utolsó szabadságharcosai

Szerinte manapság ugyanúgy küzdenünk kell a szabadságunkért, mint egykoron a szovjetek ellen.

Verstappen nyerte az időmérőt

Ezzel pályafutása ötödik pole pozícióját szerezte meg.

Helyreállt a közlekedés az M1-esen

Mindkét forgalmi sáv járható Győr felé.

Már az idén odaadhatják a magyar utakat egy cégnek, rögtön 35 évre

Zsíros egyesség a láthatáron, de ki lesz a befutó?

Többé nem cseng ki

Az utolsó köztéri telefonfülkét is leszerelték Csehországban.

Szombaton is tombol a kánikula

35 fok is lehet délután.

Megnyílt a 7. Nemzetközi Textiművészeti Triennále a Szombathelyi Képtárban

Tizenhét országból érkeztek alkotások a kiállításra.

van még itt cikk a témában:

Holnap kezdődik a 8. Savaria Filmszemle és Konferencia Szombathelyen

A legjobbnak ítélt versenyfilmek vetítésével indul a program.

Kedves elvtársak! – Kemény film egy eltitkolt szovjet sortűzről

Mivel nem tudták felmosni a vért, az egész teret leaszfaltozták.

Ecc-pecc és Űrpiknik is lesz júniusban

Nyolc magyar film debütál a Magyar Mozgókép Fesztiválon.