Jövő héten a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek kinyit az ország!

Farkas Bazsi 2021-04-23 07:44:00
Már csak a 4 millió beoltott kell hozzá.

Jövő héten újabb enyhítések jöhetnek, ez attól függ, hogy mikor lesz meg a 4 millió beoltott. Orbán Viktor mai rádióinterjújában azt mondta, hogy ez szerda-csütörtök környékén lehet meg.

Orbán azt mondta, hogy a szolgáltatásokat azok vehetik majd igénybe, akiknek van védettségi igazolványa. 

Akinek van, azok mehetnek majd színházba, tánc és zeneművészeti előadásra, moziba, edzőterembe, uszodába, közfürdőbe, jégpályára, állatkertbe, vadasparkba, vidámparkba, játszóházba, múzeumba, és sporteseményre. Megnyílnak a szállodák és az éttermek belső helyiségei is, de csak azoknak, akiknek megvan a védettségi igazolványa. 

Orbán saját bevallása szerint maga is vágyik már egy kis teraszozásra, várja már a kedvenc teraszán egy korsó sör - mondta.

A miniszterelnök azzal folytatta, hogy lassan minden regisztráltat beoltottak idehaza, így a megvásárolt oltóanyaggal a határon túli magyarok oltása következhet. 

Kitért arra is, hogy tanácskozás után arra jutottak, hogy a 16-18 éves fiatalokat is oltani kezdik idehaza. 

A halálozási adatokra kitérve a kormányfő azt mondta, hogy Magyarországon tartható pozícióban van ez a statisztikai adat. Majd rávilágított, hogy a hazai halálozási statisztika azért ilyen magas, mert itt nem csak a covidban, hanem a coviddal elhunytakat is ide sorolják. 

A közelgő Szent György nap apropóján Orbán köszönetet mondott a rendőröknek, mind mondta nélkülük most a vírushelyzetben, a mingrációs nyomással káosz lenne. 

Szólj hozzá!

Kőszeg és Körmend együtt pályázik a Kastélyút Programba

Akár 300 ezer euró is érkezhet az Alpokaljára, turisztikai programra.

Palotai Károly emlékoszlopot avattak Győrben 

A focistaként és játékvezetőként is csúcsra ért legendát, emberségéért szerették igazán. 

37 ország 170 sportolóját várják Szombathelyre

Argentínából, Ausztráliából, Új-Zélandról, Bangladesből, Kínából, Kolumbiából, Hongkongból, Indonéziából, Indiából, Jamaicából, Mongóliából, a Dél-afrikai Köztársaságból és Tajvanról is éreznek sportolók.

Négy generációs vendéglátós család volt, most mégis bezárták a szombathelyi Május 1 vendéglőt

Az adó és az adminisztrációs terhek késztették erre őket. Most vendégházként üzemel tovább az épület.

A motorok világítása: hatékonyabb és biztonságosabb megoldások

Valaha gondolkodtál már azon, hogy milyen fontos szerepe van a motorokon alkalmazott világításnak?

Hamis Labubu szállítmányra csaptak le a NAV-osok

A fináncok több mint 43 ezer darab hamis játékfigurát és kiegészítőt találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Magyar Péter: Orbán háromszor buktatta le magát Hont András propagandistánál. Mennie kell. Menni fog.

A TISZA szerint nyilvánvalóvá vált, hogy milyen közpénzpazarlás folyik.

Győr lesz a házigazdája az 53. Országos Elsősegélynyújtó Versenynek

Elsősegély élesben a városban, szeptember 20-án. 

Hogyan lehet még energiatakarékosabb az otthonunk?

Napjainkban a fenntarthatóság a legfontosabb szempontok közé tartozik.

A Pelikán Hotel éttermébe költözne a Pannónia 

De a Pannónia Ház sem maradna üresen. Az egyelőre tervek szintjén létező elképzelésről az üzemeltető egyelőre nem nyilatkozott.

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.