Tízmillióért lett Dézsi polgármester asztali díszéből köztéri alkotás a „Szívügyünk Győr”-felirat

Pintér Bence 2021-04-19 11:44:00
8,8 millió forintba került az utcabútor kivitelezése, 1,5 millióba, hogy megcsinálják az alapozását. Ünnepi Győr-kereszt is készül, ennek 14 millió lesz az ára.

Január végén helyezték ki a városháza elé a „Szívügyünk Győr”-fantázianevű utcabútort, Lebó Ferenc alkotását, ami így fest:

Facebook

(null)

A kulturális osztály friss üvegzseb-dokumentumából kiderül:

az alkotásért tervezéséért, alkotásáért és elhelyezéséért 8,8 milliót fizettek Lebó Ferenc cégének, a Három Pajzs Bt.-nek; míg a Győr-Szolnak 1,5 millió forintba került a terep előkészítése és az alapozás. Összesen tehát több mint 10 millió forintba került az utcabútor kihelyezése,

A Dézsi Csaba András polgármester szlogenjét képileg megjelenítő alkotás eredetileg egyébként levélnehezék volt a polgármester asztalán, mint azt ezen a képen is megfigyelhetjük:

 

Felkészül a Győr-kereszt 14 millióért

A dokumentumból az is kiderül egyébként, hogy idén még egy Lebó-alkotással gazdagodik a város a 750. évforduló alkalmából.

Az alkotás egy Győr-kereszt lesz, amit 13,9 millióért tervez meg és készíte el a szobrász.

Azt egyelőre nem tudni, hogy ez hol kap majd helyet, vagy hogy hogy fog kinézni. A Győr-keresztek olyan emlékművek, amelyek arról emlékeznek meg, hogy a várost 1598-ban visszafoglalták a törököktől a keresztény hadvezérek. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.