Kezd körvonalazódni, hogy milyen szabályok mentén nyithatnak majd a vendéglátók teraszai és kerthelyiségei

Fehér Buda 2021-04-16 12:11:00
Pontos dátumot azonban még továbbra sem tudni arról, hogy ténylegesen mikor nyithatnak a vendéglátók.

Kiss Róbert rendőr alezredes az operatív törzs pénteki tájékoztatóján tudatta, hogy a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának második fokán állunk, ennek értelmében ugyan maradnak maszkviselési szabályok, a rendezvények, a szálláshelyek, a szabadidős és a felsőoktatási intézmények korlátozása, illetve a kijárási tilalom szabályai.

A vendéglátók azonban hamarosan újból kinyithatják a teraszokat és a kerthelyiségeket, reggel öttől este fél tízig.

A teraszokon és a kerthelyiségeken nem kell maszkot viselnie a vendégeknek, a zárt helyiségeken viszont igen. Ennek értelmében az olyan vendégek, akik az elvitelre várnak, esetleg az illemhelyiséget veszik igénybe, maszkot kell viselniük. 

A rendőr alezredes ismertette, hogy a szabályok betartásáról a vendéglátóknak kell gondoskodnia, ellenkező esetben őket is, és a vendégeket is büntethetik a rendfenntartók. Az elmúlt napon 517 embert büntettek meg a maszkviselési szabályok megszegése miatt, míg 224-en szegték meg a kijárási tilalmat. 50 ezer 446 ember van hatósági házi karanténban, 6 228 esetben rendelték el a karantént a tegnapi napon.

Müller Cecília elmondta, a harmadik hullám tetőzésén állunk, minden adat ezt mutatja. Magas számokkal küszködünk, ezért fontos az, hogy meghosszabbították a védelmi intézkedéseket. Az országos tisztifőorvos szerint enyhe, diszkrét csökkenést tapasztalnak a szakemberek, ez a csökkenés viszont még rendkívül törékeny. Az adatok egy hete stagnálnak, csak picit kezdtek el csökkenni. A szennyvízadatokból azonban még nem érzékelni ezt a változást, még legalább egy hétig számítani kell arra, hogy a fertőzöttek száma ezen a szinten fog mozogni. A kórházban fekvők száma már második napja csökkent, azonban még mindig magas, 9459 főt ápolnak a mai napon is kórházban, közülük 1117-en vannak lélegeztetőgépen.

Az országos tisztifőorvos szerint szépen zajlik az oltás, már 3 millió 145 ezer 592 ember kapta meg legalább az első dózist valamelyik vakcinából. Ez azt jelenti, hogy a teljes lakosság 32 százalékát oltották már be, Müller szerint tehát már minden harmadik ember megkapta legalább az első adagot, reméli, hogy ugyanilyen ütemben tudják folytatni a programot.

Müller elmondta, hogy az angol variánsnak köszönhetően az egyéni védelem rendkívül fontos. A vírus különböző mutánsai olyan képességet hordoznak, amely nagyon ragályosság tették a vírust, az országos tisztifőorvos arra buzdít mindenkit, hogy regisztráljanak és oltassanak. A 65 év felettiek 90 százaléka már megkapta az oltást, míg a fiatalabb, 18-59 közöttiek korosztályából a regisztráltak felét már beoltották. Ők azok, akik leginkább magaskockázatúak, hamarosan az egészségesek is sorra kerülhetnek.

A tisztifőorvos bejelentette, hogy

a reprodukciós ráta az elmúlt napokban 1 alá csökkent,

ez a szám mutatja, hogy egy fertőzött hány másiknak adja át a betegséget. 0,98 százalékon áll jelenleg a ráta jelenleg, ennek értelmében a fertőzöttek száma elkezdhet csökkenni.

Müller azt is ismertette, hogy hétfőn megkezdődik az óvodások és az alsó tagozatos kisiskolások részére a jelenléti nevelés, amelyet már sok szülő és kisgyermek is vár. A tisztifőorvos szerint nagyon nagy óvatossággal és rendkívül lassan módosítják a szabályokat. A nevelési intézményekben megtörténtek a fertőtlenítések, de továbbra is be kell tartani a járványügyi protokollokat. Müller viszont azt mondja, lényegesen biztonságosabb lesz a visszatérés, mert a pedagógusokat, az óvodapedagógusokat és a bölcsődei dolgozókat beoltották. Az eddigi regisztráltaknak már több mint 80 százaléka kapta meg a vakcinát, a mai napon további 31 ezer embert kerestek fel.

Müller Cecília az RTL kérdésére elmondta, hogy

egyelőre nem tudni, hogy szükséges lesz-e a későbbiekben a már beoltottak újbóli oltása.

A tisztifőorvos szerint ez függ a vírustól és a gyártó folyamatos vizsgálataitól is, Magyarországon még nincs annyi adat, amelyből meg lehetne mondani, hogy szükséges lesz-e az emlékeztető oltás a későbbiekben.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.