Jordán Tamás: a közönség rajongott Törőcsik Mariért

Vágvölgyi Bálint 2021-04-16 14:08:39
A szombathelyi színház volt igazgatója szerint igazi barátság volt közöttük.

Jordán Tamás színművészt szoros barátság fűzte a pénteken elhunyt Törőcsik Marihoz, akiről azt mondta, rajongott érte a közönség. A Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznőt életének 86. évében, hosszas betegség után érte a halál.

Jordán Tamás elmondta: ugyan ritkán játszott vele színpadon, első találkozásuk Törőcsik Marival a 25. Színházban 1976-ban történt, amikor Iglódi István rendezte Fejes Endre Cserepes Margit házassága című darabját, ebben a férjét játszotta.

Elmondta: amikor a Nemzeti Színház igazgatója volt, Törőcsik Mari a társulathoz tartozott. Egyik rendezésében, Csiky Gergely Buborékok című darabjában megkérte, hogy legyen a játékmester, ezt a próbafolyamatot együtt csinálták végig.

Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze

Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze és a nemzet művésze, a magyar színjátszás felejthetetlen alakja - közölte a Nemzeti Színház pénteken az MTI-vel. A Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznőt életének 86. évében, hosszas betegség után pénteken hajnalban érte a halál. A Nemzeti Színház saját halottjának tekinti.

Mint mondta, igazán szorossá akkor vált a kapcsolatuk, amikor a Nemzeti Színházban már nem lépett színpadra és a Vas megyei Velemben élt, ahol régóta megvolt Maár Gyulával közös házuk. "Szombathelyen voltam színházigazgató és a két hely között kicsi a távolság, gyakran meglátogattam őt" - mondta, hozzátéve, hogy mindig kitalált valamit, szórakoztatta Törőcsik Marit, aki kapcsolatukról azt mondta: igazi barátság. Ezek a látogatások mindig tele voltak humorral, derűvel. Mindig feltöltődést, örömet jelentett számára, ha meglátogatta.

A Nemzeti Színházban a Lear királyban játszottak együtt, Törőcsik Mari a Bolond szerepét, ő pedig Gloucestert alakította.

Felidézte, hogy öt éve a szombathelyi Weöres Sándor Színházban egy kétszemélyes darabot olvastak fel együtt, nagy sikerrel. Szilárdi Bélának Friedrich Nietzsche és Cosima Wagner fiktív találkozásáról szóló darabját olvasták fel, és a közönség ünnepelte Törőcsik Marit. Mint mindig, ha találkozott vele a közönség, ünneplés volt, amiből kiderült, rajonganak érte az emberek.

Szólj hozzá!

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.