A legősibb ismert európai térképet találhatták meg Franciaországban

Nagy Donát 2021-04-10 18:22:08
Egy hatalmas kőlapon tűntek fel az ismerős vonalak.

Európa legősibb, ismert területet ábrázoló térképét találhatták meg egy kőlapba vésve kutatók Franciaországban - írja a Bournemouth-i Egyetem honlapja az MTI szerint.

A két méterszer másfél méteres kőlap véseteit tanulmányozó tudósok - a francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ, az Inrap régészeti intézet, a Nyugat-Bretagne-i Egyetem és a Bournemouth-i Egyetem munkatársai - szerint a lap nem más, mint egy bronzkori térkép, amely Bretagne nyugati részének egy régióját ábrázolja. A régészek úgy vélik, hogy ez a kőtábla valójában az eddig fellelt legősibb, azonosított területet ábrázoló európai térkép.

Fotó: Bournemouth-i Egyetem honlapja

A Saint-Bélec-tábla néven ismert lelet a Kr. e. 1900. és Kr. e. 1650. közötti időszakból származhat. Bretagne nyugati részén, Finistere-ben egy ősi temetkezési hely feltárásakor bukkant rá 1900-ban egy helyi régész, Paul du Chatellier - idézi fel a BBC hírportálja.

A leletről aztán egy évszázadra megfeledkeztek, évtizedekig tárolták egy várárok alatt, du Chatellier otthonában, a Kernuz-kastélyban.

A tábla után kutató régészek 2014-ben találták meg egy pincében. A kőlapra vésett jeleket és vonalakat értelmezve jöttek rá, hogy egy térképet ábrázolnak.

Az ismétlődő motívumok, amelyeket vonalak kötnek össze, a kutatók szerint Finistere megye egy részét ábrázolják. A felfedezésről szóló tanulmányt a Francia Őskori Társaság bulletinjében publikálták a kutatók.

A kőtábla vésetei alapján azonosították, hogy az Odet-folyó völgyét ábrázolja a térkép, amelynek vonalaiból a terület folyóinak hálózatát is felismerték.

A térkép mintegy 80 százalékos pontossággal mutatja a folyó több mint 20 kilométer hosszú szakaszának környékét.

Clément Nicolas, a Bournemouth-i Egyetem kutatója, a tanulmány egyik szerzője szerint a térkép valószínűleg egy adott terület megjelölésére szolgálhatott.

Lehet, hogy ezzel igazolták abban az időben egy kisebb herceg vagy király területhez fűződő tulajdonjogát

- mondta Nicolas.

Hajlamosak vagyunk alábecsülni a múlt társadalmak földrajzi ismereteit. Ez a kőtábla azért is fontos, mivel megmutatja a kor térképészeti ismereteit

- fogalmazott a tudós.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.