Megtetszhetett Orbán lányának a Fertő-tó, végül ez lett a veszte

Nagy Donát 2021-04-08 21:21:00
Saját tulajdonosaikkal bontatják le a híres cölöpházakat, hogy helyet csináljanak Mészáros Lőrincnek.

Hosszú riportban számol be a Fertő-tavi építkezésről az osztrák der Standard, a cikket a 444 dolgozta fel. A beruházásról mi is többször beszámoltunk már.

A cikk szerint Magyarország második legnagyobb tavának fejlesztésére 2016-ban irányzott elő 7,9 milliárd forintot a kormány, majd ezt az összeget előbb 2019-ben 23,2 milliárdra, míg végül 32 milliárd forintra emelték. Az Átlátszó két éve egy hosszú anyagban mutatta be, hogy miről szól ez a beruházás. 

A Balaton után a Fertő-tó is a NER játszótere lesz

Állami pénzből épülhet négycsillagos szálloda, kikötő és 16 teniszpálya a Fertő tó partjára. A nemzeti park területén Mészáros Lőrinc cége vezényli a beruházást, amely ellen hiába tiltakoztak a helyiek - kezdi cikkét a 24.hu. A közpénzből pörgő gigaprojekt a világörökségi védettségben szerepet játszó cölöpházakat sem kíméli.

Lesz itt ökocentrum, sportközpont, kikötő, 100 ágyas szálloda, vendégházak, kemping, étterem, új strand és kikötő is, a cél pedig az, hogy minél több turistát csábítsanak ide.

A helyiek szerint eleve azért indult a beruházás, mert Orbán Ráhel pár éve Fertőrákoson volt vitorlázni, és megtetszett neki a hely.

A projektért ugyanis a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) felelt, amelyben a miniszterelnök lánya is érdekelt. A lap szerint a politikai szálak mindent átölelnek, hiszen az MTÜ volt a tulajdonosa a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. nevű cégnek, amely a konkrét munkákat koordinálja és amelynek egy helyi KDNP-s politikus, a fertőszentmiklósi Kárpáti Béla a vezérigazgatója. 

Nagyon rossz ötlet beépíteni a Fertő tavat egy nemzetközi szervezet szerint

A kulturális örökségi helyszínek megőrzéséért és védelméért felelős nemzetközi szervezet, az ICOMOS Magyar Bizottsága örökségvédelmi kritikákat fogalmazott meg a Fertő tó partjára tervezett, közpénzből finanszírozott állami beruházással kapcsolatban - írja a HVG.

Pedig a kormány egyszer már leállította a projektet, amikor 20 ország 30 civil szervezete írt közös tiltakozó levelet a Fertő-tó, Közép-Európa harmadik legnagyobb állóvize védelmében az UNESCO-nak. Ezután a feladatot elvették a Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnökhöz tartozó Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.-től, és átadták Gulyás Gergely miniszternek. 

Végül az ellenállás feleslegesnek bizonyult, hiszen 2020 októberében - az időközben elindult kötelezettségszegési eljárással nem törődve - megindult az építkezés. Ebből a pénzből első körben egy 813 vitorlásnak és 500 csónaknak helyet adó hatalmas kikötő épül meg.

A kivitelező természetesen a Mészáros és Mészáros Kft.

A nemzeti parkban nem lehet szállodát, teniszpályát, sportközpontot és parkolót építeni 880 autó számára. Az ökoszisztéma részét képező nádasokat nagy területen kivágják, ha pedig elkészül a projekt, az ide érkező autók száma legalább megháromszorozódik

- mondta az osztrák lapnak megszólaló Kun Zoltán környezetvédelmi szakértő, aki szerint a tervezett gazdasági felhasználás messze meghaladja azt, ami a nemzeti parkban engedélyezett lehetne.

Kell a hely a luxushotelnek, a NER elbontja a több, mint 50 éves cölöpházakat a Fertő-tavon

Ahogy arról korábban is írtunk, a Balaton után a Fertő-tó is a NER játszótere lesz a jövőben, ugyanis négycsillagos szálloda, kikötő és 16 teniszpálya épül az eddig békés tó partjára. A tervek szerint így rövid idő alatt, napi háromszáz teherautóval kebelezik be a Fidesz-közeli vállalkozók a környéket.

A beruházás miatt ugyanakkor elbontatják a tavon álló cölöpházakat is, pedig ezek egészen speciális helyzetben vannak, de április végéig az összesnek el kéne tűnnie. Sok tulajdonos inkább maga kezdte el lebontani az épületeket, mert meg akarják spórolni a hosszadalmas és költséges pereket a magyar hatóságokkal, mivel közben veszélyessé lettek nyilvánítva az ingatlanok.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.