Kötelező a párt erényeiről szóló propagandafilmet vetíteni a Kínai Népköztársaságban

Nagy Donát 2021-04-07 10:34:13
Hetente kétszer kell műsorra tűzni a filmeket a távol-keleti országban.

Áprilistól év végéig minden kínai moziban hetente legalább kétszer műsorra kell tűzni a párt történetével és ideológiájával foglalkozó propagandafilmeket a filmhatóság rendeletére, a Kínai Kommunista Párt megalakulásának századik évfordulója alkalmából.

A filmhatóság által kiválasztott filmek első csoportját pénteken jelentették be - számolt be róla a Variety.com hollywoodi portál az MTI szerint.

A kínai Művészmozik Nemzeti Szövetségéhez tartozó mintegy ötezer filmszínházban, ahol külön termek vannak a propagandafilmek számára, valamint amelyeknek műsorpolitikája támogatja az ilyen tartalmakat, hetente legalább öt alkalommal kell műsorra tűzni ezeket a produkciókat.

A propagandafilmek vetítése a kínai filmhatóság és a propagandahivatal által múlt héten bejelentett számos rendelkezés egyike, amely a Kínai Kommunista Párt megalakításának július 1-jei századik évfordulójára tervezett megemlékezésekkel kapcsolatos.

Fotó: Pixabay

Hivatalos közleményében a kínai filmhivatal arra szólította fel minden tartomány, régió és város filmhatóságait, a film- és mozivállalatokat, valamint produkciós cégeket, hogy április 1-jétől vetítsenek és népszerűsítsenek olyan "kiemelkedő filmeket", amelyek a századik évfordulót ünneplik. Mint kifejtették, olyan filmekről van szó, amelyek a párt, a nemzet és a szocializmus szeretetének témáira összpontosítanak, "dicsérik a pártot, az anyaföldet, népét és hőseit".

Első körben egy 12 filmből álló listát adott ki a hatóság, köztük nyolc történelmi alkotást, három olyan filmet, amely az utóbbi öt évben készült, valamint a Landmine Warfare című idei, új bemutatót.

A filmhatóság arra is felhívta a mozik figyelmét, hogy a filmek népszerűsítését segítsék megfelelő ütemezéssel, kedvezményes jegyárakkal és más módszerekkel.

A helyi hatóságoknak emellett széles körben mozgósítaniuk kell a párttagokat, a kádereket és a nézőket, hogy aktívan vegyenek részt vetítéseken, s ezzel "fokozzák társadalmi hatásukat".

Az évfordulót számos más kulturális eseménnyel is emlékezetessé teszik Kínában, nagyszabású kiállításokat, színházi előadásokat is terveznek, továbbá irodalmi és más művészeti alkotásokkal, tévésorozatokkal és kiadványokkal is ünneplik a jubileumot.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.