Müller Cecília: A járvány nem nagyon csitul a világban

Nagy Donát 2021-04-06 11:51:00
A magyar kormány 2 és fél millió oltottnál húzta meg a lazításhoz szükséges határt, amit hamarosan elérünk.

A Győr-Moson-Sopron megyei Gönyűn bezártak egy virágboltot, mert a tulajdonos nem tartotta be a védelmi intézkedéseket - kezdte Kiss Róbert rendőr alezredes az operatív törzs mai sajtótájékoztatóját.

A többi szabálysértési szankció elsorolása után Müller Cecília elmondta:

az első szó a köszöneté kell, hogy legyen.

Az országos tisztifőorvos szerint az elmúlt négy napban sokan, sokat tettek azért, hogy a járványt megfékezzük: összesen 276 ezer főt oltottak be a húsvéti időszak alatt.

Mindenki meghallotta a hívó szót

- jelentette ki Müller Cecília.

Szerinte már 2 millió 432 ezer olyan beoltott személy van ma Magyarországon, akik legalább az egyik oltást megkapták. Ez a szám azért is fontos, mert bár ezt semmi sem támasztja alá, de a kormány szerint 2 millió 500 ezer főnél indulhat egy enyhe lazítás. Ez lesz a bűvös szám.

Az üzletek és szolgáltatások már a héten nyithatnak, a vendéglátók még nem

Kiderült, hogy enyhít a korlátozásokon a kormány, ha meglesz a 2,5 millió beoltott ember (amely számnak semmi konkrét jelentése nincs, egyszerűen ezt jelölte ki a miniszterelnök). Nyithatnak a fodrászok, kozmetikusok és minden üzlet (bent létszámkorlátozással), 10-től lesz csak kijárási tilalom, de a vendéglátóipari egységek még mindig nem fogadhatnak vendéget.

Az országos tisztifőorvos szerint az egészségügyi és a szociális dolgozók mellett az idősek oltása volt eddig a legfontosabb, most viszont a fiatalkra is koncentrálni kell.

A pedagógusok oltásának első köre rendben zajlott, most újabb vakcina-szállítmányra várnak. A várandósok és a szoptatós anyák megszólítása pedig folyamatos.

3,8 millióan regisztráltak eddig az oltásra Magyarországon, ez 5 hét alatt plusz 1,5 millió új regisztrációt jelent.

A járvány nem nagyon csitul a világban

- fejezte ki aggodalmát a szakember, aki hozzátette, hogy itthon is sokakat kell a súlyos következmények miatt kezelni.

Fotó: MTI

Müller Cecília szerint sokan panaszkodnak a betegség után is fennálló fáradtságra, nehéz alvásra; őket arra kéri, hogy forduljanak a poszt-covid ambulanciákra. A háziorvosokat is arra kéri, ide irányítsák át a hozzájuk emiatt érkezőket.

A járványadatok változóak, mert a hétvégén kevesebben fordulnak orvoshoz, emiatt a mai, jobb adatokat fenntartásokkal kell kezelni.

Szólj hozzá!

FONTOS: vasárnap zárva lesz az összes GYHG-hulladékudvar

Szeptember 6-án családi napot tart a társaság, így ezen a napon egyik hulladékudvar sem nyit ki.

Ingyenes füzetcsomag várta a győri elsősöket az iskolapadban

1350 csomagot készíttetett az önkormányzat, a füzetek, ceruzák és festékek mellé még tornazsák és egy kis polgármesteri biztatás is jutott.

Elérhetetlen a sárvári Híd a Jövőnkért Egyesület elnöke, Németh Zsolt

Pedig kíváncsiak lettünk volna, hogyan értékeli az időközi választást, ahol a jelöltjük mindössze 8 szavazatot kapott.

Akciófilmbe illő jelenetek Mosonmagyaróvár mellett: motorháztetőn vitte az autószerelőt, mert fizetés nélkül akart távozni - akár 11 évet is kaphat

A 40 éves férfi egy 40 ezer forintos számlát nem akart rendezni, végül rablással, közúti veszélyeztetéssel és segítségnyújtás elmulasztásával is megvádolták.

Távozik Polt Péter az Alkotmánybíróság éléről

Rajta kívül három másik tagnak is nyugdíjba kell vonulnia.

Kósa Roland: meghosszabbítják a strandszezont az Aranypart II.-n

Szeptemberben további három hétvégén marad a nyári kiszolgálás a győri szabadstrandon, ahol az elmúlt két évben több fejlesztést is elvégeztek.

Új igazgatóját keresi a Győri Levéltár – szeptember végéig lehet jelentkezni

A jelenlegi direktor öt éves szerződése után, az új vezető is ennyi időre kap majd bizalmat.

Nem ért széksértést a Fidesz-frakciónál Hajtó Péter, Pintér Bencének címzett “Te nagyon szerencsétlen!” beszólása 

A személyeskedéstől hemzsegő vita végén a független képviselő megtarthatta bizottsági pozícióit.

Terepen a jó világítás nem extra, hanem a biztonság része

A terepjáró képességeit többnyire a hajtással, a hasmagassággal, a futóművel vagy éppen az abroncsokkal szokás összekapcsolni, pedig sötétedés után egy egészen más felszerelés kerül előtérbe.

Megszavazta a győri közgyűlés az óvodai közétkeztetés módosított egységárait 

Az elhúzódó közbeszerzési folyamatok mellett is biztosított a közétkeztetés.

Azbeszt-ügy: folytatódnak a szerpentinit-vizsgálatok Győrben, újabb érintett magáningatlant egyelőre nem találtak

Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.

Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Hogyan előzzük meg a mentális kiégést a mai világban?

A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.

Rendkívüli közgyűlés Győrben: elakadt az iskolai közétkeztetés közbeszerzése – fontos döntéseket kell meghozni a képviselőknek

Az óvodai étkeztetésről már ma dönthet a testület, az iskolák esetében azonban a jogorvoslati eljárások miatt akár hónapokat is csúszhat a szerződéskötés.

Kiírták a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői pályázatát

Szeptember 25-ig várják a jelentkezéseket.

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.