Orvost és mentőst hallgatott meg az ellenzéki COVID 2021 Vizsgálóbizottság

Papp László Tamás 2021-04-02 09:38:00
A hatpárti testület közleménye szerint sokan pont az oltópontokon kialakult tömegben fertőződnek meg, így a kormánynak „köszönhetően" lényegében továbbra is a vírus diktálja a tempót.

„Ha nem jól ütemezünk, akkor még egy harmadik hullám is bekövetkezhet” – mondta január elején Orbán, nem véletlenül. Ugyanis már akkor tudta, hogy ha valami biztosan nem jó, az az ütemezés. A COVID 2021 Vizsgálóbizottságnak most beszámoló szakértők is világosan megerősítették azt a köztudomású tényt, hogy az Orbán-kormány nem csak az őszi, de a mostani harmadik hullámra sem készítette fel megfelelően az országot – írja a hat ellenzéki párt szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye.

A COVID 2021 Vizsgálóbizottságának mai ülésén meghívott előadóként Dr. Gilly Gyula orvost, egészségügyi közgazdászt hallgattuk meg, aki a hazai és a nemzetközi oltási terveket hasonlította össze, valamint Dr. Kusper Zsoltot, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnökét, aki a mentődolgozók helyzetét vázolta fel.

Egyértelmű megerősítést nyert, hogy a mai napig nincs megfelelő tesztelés, kontaktus-kutatás, és sokan pont az oltópontokon kialakult tömegben fertőződnek meg, így a kormánynak „köszönhetően" lényegében továbbra is a vírus diktálja a tempót. Ezt a hatalmas terhet, láthatóan alig bírja az ország – állítja a bizottság. 

A beszámolók alátámasztották, hogy az egészségügyi dolgozók, köztük a mentődolgozók sem számíthattak a kormányra az elmúlt hónapokban. Mint ahogy arra sem számíthattak a mentődolgozók, hogy 100 százalékos táppénzt kapjanak koronavírusban való megbetegedésükkor. Teljesen világossá vált, hogy hiba volt a járvány közepén 5500 egészségügyi dolgozót elüldözni a hazai egészségügyi rendszerből, mert ez negatívan érintette az egészségügyi ellátásokat és a kórházi gyógyítást is – fogalmaz a közlemény.

Szó esett Orbán Viktor komoly felelőtlenségéről is, aki a legsúlyosabb járványhelyzet közepén egyetlen oltással, vagy a nélkül is visszaterelné a pedagógusokat és a diákokat az iskolákba április 19-én. Miközben a tanárok mellett épp a gyermekeket és szüleiket teszi ki a legnagyobb fokú kockázatnak, és a szakértők szerint is már rég az érettségi elhalasztásán, netán a jegymegajánláson kellene gondolkozni.

Sajnálatos, hogy Orbán Viktortól – a jó előre beharangozott közmédiás interjúban – csak annyi tellett, hogy belerúgjon tanárba, diákba, orvosba és egészségügyi dolgozókba. Persze tudjuk, ha ő is négy órát alszik, az orvos és mentődolgozó is kibírja, a tanár meg ne „kényelmeskedjen". A 300 feletti, rekordszámú elhunyt beteg napján pedig szép és vidám nyarat kívánni pedig olyan fokú cinizmus, ami megbocsáthatatlan – teszik hozzá.

A COVID  2021 Vizsgálóbizottság munkája nem kevesebb, mint hogy ezeket a kormányzati hibákat feltárja, és a jövőre nézve elemezze azokat, hogy hazánk még véletlenül se kerülhessen olyan nehéz helyzetbe, amelybe Orbán Viktor az elmúlt hónapokban sodorta – zárul a bizottság közleménye.

Szólj hozzá!

Világi Oszkár decemberben távozik a Slovnaft éléről

A MOL-lal ugyan nem szakít, de lassítana az üzletember. 

A püspöki kar élesen bírálja a kormánypártok petesejt-donációs javaslatát

Ingoványos talajra tévedt a kormány: vallásetika vs. lombikprogram. 

Megszűnik a SZOVA Szállodaüzemeltető Kft.

A céget beolvasztják a SZOVÁ-ba.

Jön a rezsicsökkentés a háziorvosi praxisoknak Győrben

Pintér Bence szerint jobban jár a város „ha erre megy a győriek pénze, mint a fideszes politikusok zsebébe a Zsebbenjó programon vagy rezsitámogatásokon keresztül."

Kósa Roland: „Ideje rendet tenni!” 

Az alpolgármester szerint romlik a belváros állapota, ezért több területen is beavatkozásra készül a városvezetés.

Győri programok a hétvégére

Advent második hetében megjön a Mikulás, a Vacogó Angyalok sőt, még a punkok is. 

Hogyan formálja át a mesterséges intelligencia a mindennapi döntéseinket?

Az utóbbi évtizedben a mesterséges intelligencia lassan, de szinte az élet minden területére beszivárgott.

56 millió forintot fizetett ki bérekre a 2024/2025-ös szezonban a Szombathelyi Haladás NB III-as labdarúgó csapata

A Kft. 7 millió forintos árbevételt, és 98 és fél millió forintos támogatást könyvelt el.

Leállítja a Cinema City a kormányzati reklámokat a nagy felháborodás miatt

Hát hogy tudják meg így a gyerekek, hogy mire készül Brüsszel?!

A szimfonikusokkal húzza el a nótánkat az Ocho Macho

Itt az év végi nagy szombathelyi programajánló. Mutatjuk a városi Szilveszter minden részletét is.

Fórumot tartottak Győrben a fogyatékossággal élők helyzetének javításáról

A városvezetés azt ígéri, hogy a felvetett problémákat ütemezetten beépítik a döntéshozatalba.

Ha csütörtök, akkor programajánló

Mikulás minden mennyiségben Győr környékén.

Digitálisra vált a parkolás Győrben – 2026-tól megszűnik a papíralapú bérlet

A Győr-Szol Zrt. szerint egyszerűbb és gyorsabb lesz az ellenőrzés, de több fontos szabályváltozásra is érdemes figyelniük az autósoknak.

Közös adventi éneklést tartottak a Győri Zsinagógában 

Az EESZI és a Széchenyi Egyetem idei adventi rendezvényén majd’ kétszáz rászoruló és fogyatékkal élő vett részt.

„Papírjuk lesz róla” – Magyar Péter szerint újabb pofont kapott a kormányzati propaganda

A TISZA elnöke azt állítja: a budapesti ítélőtábla döntése bizonyítja, hogy a Fidesz médiája rendszeresen valótlanságokat terjeszt a pártról.

Nem kell a TISZA Pártra várni ha brutális adóemelést keres az ember - elég csak Győrújbaráton élni

A település nagyra nyitotta a kassza ajtaját. A letelepedési díj után most itt vannak az újabb sarcok. 

Nagy István szerint 2030-ra Európa élvonalába emelné a magyar agráriumot a kormány

Csak bízni tudunk benne, hogy nem Nagy Márton varázsgömjéből jósolt. 

Baleset bénítja a forgalmat az M1-esen Tatabánya térségében

A Hegyeshalom felé vezető oldalon már 8 km-es a torlódás.