Joe Biden kutyája megint megharapott valakit

Fehér Buda 2021-03-31 16:32:00
Majornek nehezen megy a beilleszkedés a Fehér Házba.

Tájékoztatást adott ki a Fehér Ház arról, hogy ismét megharapott egy embert Major, Joe Biden egyik kutyája. A hivatalos tájékoztatás szerint Majort még hétfőn sétáltatták, amikor valakit megkapott. Jill Biden szóvivője hozzátette, hogy Majornek nehezen megy a beilleszkedés, a kutyát feldúlta, hogy az eddigi otthonából átköltözötették a Fehér Házba.

Major a hét elején viszont nem harapott erősen, így sérülést sem szenvedett az, akit a kutya megkapott. Ennek ellenére a Fehér Ház dolgozóját kivizsgálták az orvosok, miután nem találtak rajta sebet, a dolgozó visszaállhatott a munkába. A helyi riporterek azt mondják, Majort hétfőn este azután sétáltatták meg, hogy Jill és Joe Biden elhagyták a Fehér Házat, hogy a vietnámi veteránok előtt tisztelegjenek egy rendezvényen, írja a Guardian.

A németjuhász egyébként a múlt héten térhetett vissza az új otthonába, miután Major még március elején megsebesített az amerikai titkosszolgálat egyik munkatársát. Az eset után őt is, és Bidenék másik kutyáját, Champet is hazaküldték, hogy lenyugodjanak, de úgy tűnik, a kutyák beilleszkedése nem megy olyan gyorsan, mint remélték. 

Az elnök ennek ellenére azt mondja, Major egy kedves kutya, csak azzal nehéz megbarátkoznia, hogy túl sok körülötte az új arc. A Fehér Ház az Egyesült Államok egyik legjobban őrzött épülete, így nem meglepő, hogy a titkosszolgálat emberei minden sarkon ott állnak. Major az egyik ilyen sarkon befordulva találta szemközt magát két őrrel, akikkel addig még nem találkozott, ettől viszont úgy megijedt, hogy egyből támadott. 

Major egyébként már azelőtt az újságok címlapjára került, hogy beköltözött volna a Fehér Házba. A németjuhász ugyanis az első olyan kutya, akit az Amerikai Egyesült Államok elnöke egy menhelyről fogadott örökbe. Az amerikaiak emellett azért is örültek Major felbukkanásának, mert a Trump családnak nem volt háziállata a Fehér Házban eltöltött négy év alatt, habár az már szinte hagyomány, hogy az elnök legalább egy négylábúval az oldalán költözik be a megválasztása után.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.