Andorra sem okozott gondot a magyar fociválogatottnak

Vágvölgyi Bálint 2021-03-31 22:35:00
Az eddigi három meccsen hét pontot szerzett Marco Rossi csapata.

A magyar labdarúgó-válogatott 4-1-re győzött Andorra vendégeként a világbajnoki selejtezősorozat harmadik fordulójának szerdai játéknapján.

Fotó: uefa.com

A magyarok, akik immár kilenc tétmérkőzés óta veretlenek, az első félidő hosszabbításában Fiola Attila fejesével szereztek vezetést, asodik játékrész elején pedig Gazdag Dániel és Kleinheisler László találata eldöntötte az összecsapást. Az utolsó magyar gólt Nego Loic szerezte a 90. percben, a végeredményt pedig a hosszabbításban Marc Pujol állította be büntetőből.

Fotó: uefa.com

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a nyári, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon a Puskás Arénában fogadja a címvédő portugálokat és a világbajnok franciákat, majd a németek vendége lesz Münchenben. A vb-selejtezők szeptember eleji folytatását a százszázalékos teljesítménnyel éllovas angolok mögött második helyen várja a magyar csapat.

Andorra - Magyarország 1-4 (0-1)

Andorra: Josep Gómes – M. San Nicolás (Chus Rubio, 61.), Llovera, Emili García, Alavedra (Rebés, 77.) – Alex Martínez (Cristian Martínez, 61.), M. Vieira (Pujol, 77.), Vales, Cervós – R. Fernández (Aaron Sánchez  82.), Aláez

Magyarország: Dibusz – Fiola, Lang, Szalai A. – Lovrencsics (Varga Kevin, 83.), Kleinheisler (Nego, 83.), Nagy Á. (Sigér, 61.), Kalmár (Gazdag, 29.), Hangya – Nikolics (Varga Roland, 61.), Szalai Á.

Gól: Pujol (93., 11-es), illetve Fiola (45.), Gazdag (51.), Kleinheisler (58.), Nego (90.)

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.