Lángokban áll Indonézia egyik legnagyobb olajfinomítója

Fehér Buda 2021-03-29 11:42:00
A hatalmas tűzvész miatt már 950 ember kellett evakuálni a környékről.

Helyi idő szerint hajnali egy óra körül kigyulladt Indonézia egyik legnagyobb olajfinomítója, az indonéz állam kezében lévő Balongan. A tűzben eddig legalább öt ember súlyosan megsérült, és 950 embernek kellett elhagynia az otthonát, mivel a lángok már a környező lakásokat fenyegetik. Halálos áldozatról egyelőre nem tudnak az indonéz hatóságok, habár már több embert is eltűntként tartanak nyilván, írja a BBC. A mentés viszont lassan folyik, az országban nagy gondot jelent a koronavírus-járvány, ezért nehezen tudják elhelyezni a kimenekített családokat.

A lángokat egész éjszaka oltották, ennek ellenére a helyiek arra keltek, hogy egy hatalmas füstoszlop áll a finomító helyén. Az indonéz híradóknak a lakók azt mondták, erős füstszag van a környéken, az éjszaka pedig egy vihar vonult át fölöttük. A találgatások szerint az egyik villám okozhatta a tüzet, ám a helyi hatóságok még vizsgálják, hogyan keletkezhetett a katasztrofális méretű tűzvész, egyelőre az idegenkezűséget sem zárják ki. 

 

Massive explosion at the Balongan oil refinery in Indonesia.

Don't forget to Subscribe and * * LIKE ** the videos. Greetings to everyone and THANK YOU for the great support! By supporting us, you're helping plant tree...

 

A Balongan finomító Indonézia egyik legértékesebb finomítója volt, innen szolgáltatták az üzemanyagot további feldolgozásra egész Jakarta számára. A városban jelentős a műanyag és a vegyianyag ipar, a gyárakban most veszélybe kerülhet a gyártás az olaj hiánya miatt. A helyi hatóságok azt mondják, a lakóknak viszont nem kell attól tartania, hogy elfogyna a benzin a környéken, van elég tartalékuk.

Az indonéz politikai világ legnagyobb kérdése most viszont az, hogy egy ekkora katasztrófa hogyan történhetett meg egy állami kézben lévő telepen. A Balongant 1994-ben helyezték üzembe, így még viszonylag fiatalnak mondható, a károk értéke. A finomító vezető szerint viszont csak az olajtartalékok gyulladtak ki, az üzemben néhány napon belül újból megkezdődhet a feldolgozás, mivel a gépek teljesen épen maradtak.

Szólj hozzá!

Terméskővel betört egy boltablakot, majd autót rongált Nyúlon egy férfi

A vádlott ugyanazon az estén több helyszínen is garázdálkodott, végül egy családi ház udvarára is bement jogtalanul, ahol megivott egy üveg italt. 

Konkrét lépéseket fogalmazott meg a kormány a Nyugat-Magyarországi azbeszt-üggyel kapcsolatban

Azonnali kockázatcsökkentő intézkedések, behozatal felfüggesztése, és a felelősök számonkérése.

Német testvérváros kórusa ad koncertet Győrben a Szentlélek-templomban

Ingyenes hangversennyel érkezik Sindelfingen nagy múltú együttese, a Cappella Nuova és a Stiftshoforchester.

Lakossági fórumot tartanak a győri zártkertekről a városházán

A városvezetés szerint fontos tisztázni, milyen szabályok és lehetőségek vonatkoznak a zártkerti ingatlanokra.

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.