Idegenben nyert a Körmend

Székely Zoárd 2021-03-27 20:03:00
87-92 a végeredmény.

Az Egis Körmend a play-offra, az OSE Lions a play-outra készülhet az utolsó alapszakasz-fordulót követően, előtte azonban egymás ellen zárták a bajnokság első periódusát a 24. fordulóban - írja a BB1.hu.

Thames kettesét Ireland hármasa követte, öt ponttal indította az első percet a Körmend. Washington faulttal együtt talált be, a büntető is a helyére került, ezek a pontok jelentették az OSE első egységeit. Washington ismét kosarat dobott, kicsivel később pedig már be is érte ellenfelét a házigazda (7-7). Tapadt ellenfelére az OSE, amely a negyed felénél át is vette a vezetést (13-12). Taylor büntetőire Abell triplája érkezett, amit további négy OSE-pont követett (20-14) – időt kért a vendégek szakvezetése. Feljött mínusz kettőre a Körmend, de a hazaiak is zsinórban szereztek négy pontot, így nem változott a különbség. Előnyéből végül egy pontot engedett az OSE a negyed végére: 27-22 az első tízperces etap eredménye.

Jobban kezdte a második negyedet a vasi együttes, Taylor révén le is dolgozta hátrányát. Egál állásnál (29-29) Illés keze sült el, tripláját ráadásul Abell még egy kettessel is megtoldotta a következő támadásból, így rögtön visszaállt az ötpontos különbség. Ismét egyenlített a Körmend, majd 34-34 után felváltva estek a kosarak: duplára dupla, majd Thames kinti találatát Garamvölgyi kontrázta meg szintén egy hármassal. A triplacsatát Simons folytatta, ekkor szakította meg a játékot egy oroszlányi időkérés (41-42). A rövid szünet után Ireland hat pontja következett, amit Illés egy hármassal igyekezett ellensúlyozni. Jobban sikerült a félidő hajrája a Körmendnek, amely vezetéssel mehetett szünetre: 46-48 az első félidő.

Négy-négy pontot hozott a második félidő első két perce, körmendi részről Taylor és Ireland volt továbbra is tarthatatlan. Kiegyenlített volt a játék, minimális előnyét csak tartani tudta a Körmend. A negyed közepén ismét Taylor villant, két duplával már 21 pontnál járt, csapata pedig hatra növelte a különbséget (55-61). A körmendi légiós aztán Némethet szolgálta ki egy assziszttal, utóbbi még egy büntetőt is dobhatott, de az kimaradt – Simons középtávolija viszont célt talált a támadó-lepattanó után (55-65). Megfogta a hazaiakat a körmendi futás, tíz fölé nőtt a különbség. A gyűrűben kötött ki egy Washington-tripla, majd egy Anda-dupla, gyorsan csökkent a hazaiak hátránya. A Körmend azonban innen ismét átvette az irányítást, az utolsó percben Simons újra tíz fölé tornázta a különbséget egy hármassal: 63-74-ről jöhetett az utolsó tízperce periódus.

A záró etapban gyakorlatilag végig tartotta előnyét a Körmend. Az OSE 76-81-nél került láthatáron belül ellenfeléhez, de nem sokkal később már ismét tíz ponttal vezettek a vendégek. Washington igyekezett, a hajrában az ő büntetőivel közelített az Oroszlány, de nem úgy tűnt, hogy veszélyben lehet a Körmend győzelme az utolsó másodpercekben: Abell dobott triplát, de a faultokra pontos körmendi büntetők érkeztek. Közelített az OSE, de fordítani nem volt esélye – 87-92 a vége.

Mivel az Atomerőmű SE legyőzte a Kaposvári KK-t, így a Körmend a győzelme ellenére sem lépett előre a tabellán – ez azt jelenti, hogy Falco–Körmend vasi klasszikus lesz a negyeddöntő egyik párharca.

OSE Lions – Egis Körmend 87-92 (27-22, 19-26, 17-26, 24-18)
Bajnokság, 24. forduló
Oroszlány, Krajnyik „Akác” András Sportcsarnok
V.: Földházi T., Söjtöry T., Szilágyi B. (Dr. Gincsai J.)

OSE: Washington 23/3, Kucsora 1, Abell 17/9, Bailey 9, Morgan 10. Csere: Illés M. 10/6, Anderson 6, Anda 6, Garamvölgyi 5/3, Mucza -.

Körmend: Ireland 21/3, Thames 19/6, Ferencz 3, Durázi -, Taylor 23. Csere: Simons 20/9, Takács K. 4, Németh Á. 2, Tóth N. -.

 

 

Fotó: hunbasket.hu

Szólj hozzá!

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.