Bejött a számítás: hazai pályán is verte az SZKKA a Boglári Akadémiát

Székely Zoárd 2021-03-27 17:41:00
24 - 22 lett az eredmény.

Rettentően fontos mérkőzés várt a Hungast Szombathelyi KKA NB I-es csapatára, amely közvetlen riválisát, a Boglári Akadémia-SZISE együttesét látta vendégül az Aréna Savariában.

 

Nagyon szorosan alakultak a „négypontos” rangadó első percei, felváltva estek a gólok, egyik csapat sem tudott ellépni. Már az elejétől remek védekezés jellemezte a szombathelyi együttest, majd Mayer utolsó másodperces találatával a szünetben 15-14-re átvették a vezetést - írják a csapat hivatalos oldalán.

 

A második játékrész első gólját Orbán lőtte, a vendégek percekig nem tudtak betalálni, így megint három ponttal elhúztak a szombathelyiek. A bogláriak azonban nem adták fel, újra kiegyenlítettek. A lányoknak a hajrában azonban helyén volt a szívük és az eszük, a kulcsfontosságú pillanatokban jó döntéseket hoztak.

 

Elképesztő izgalmakat hozott az utolsó perc, a kezünkben volt a meccs és Agbaba meglőtte a mindent eldöntő gólt. 24-22-re legyőztük a Boglári Akadémia-SZISE együttesét, amivel megszakítottuk november óta tartó nyeretlenségi szériánkat. Sikerünkkel a két csapat helyet cserélt a tabellán, így elmozdultunk a kiesőzónából.

 

Hungast Szombathelyi KKA – Boglári Akadémia-SZISE 24-22 (15-14)

K&H Liga, 16. forduló, Aréna Savaria, Jv: Horváth P., Marton B.

SZKKA: Tomasevics – Wald, Bandelier 2, Horilszka 5, Pődör R. 5, Agbaba 2, Orbán 5 Csere: Christe (K), Virág 2, Mayer 1, Pődör B. 1, Forgács 1, Szendrei, Horváth P., Varga, Kulcsár.

 

Szólj hozzá!

KSH: már 740 ezer forint felett a bruttó átlagkereset - jelentősen nőttek a reálbérek Magyarországon

A nettó fizetések egy év alatt 10 százalékkal nőttek, az infláció mérséklődésének köszönhetően pedig a reálkeresetek is jelentősen emelkedtek.

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.