Sydney környékén éppen áradások zajlanak, ami miatt mérgespókok százai menekültek az emberek házaiba

Fehér Buda 2021-03-26 08:40:27
Csakis Ausztráliában történhet ilyen.

A tavalyi hatalmas tűzvész után most áradásokkal kell megküzdenie az ausztráloknak. A folyók megemelkedett vízszintje különösen az Új-Dél-Wales-ben található településeket sújtja, itt már több ezer embert kellett evakuálni a víz elől. A helyi szakemberek azt mondják, évtizedek óta nem láttak ilyen mértékű áradásokat, a rengeteg víz még az állatvilágot is megbolygatta.

Az Ausztráliában található több ezer rovar és pók éppen ezért szárazabb területre próbál menekülni, sok pók pedig pont egy-egy lakásban találja meg a menedéket. Sydney kertvárosi részeiből például ilyen horrorvideók láttak napvilágot.

A helyiek szerint a pókok nem csak a kinézetük miatt ijesztőek, Ausztráliában több olyan faj is él, amely kifejezetten veszélyes az emberekre nézve. Ilyen például a tölcsérhálós pók, amely akár öt centisre is megnőhet, a csípése pedig halálos is lehet. A pókokat nem csak az árvizek terelik szárazabb helyekre, hanem a megemelkedett páratartalom is, így az ausztráloknak még hetekig küzdeniük kell az invázióval.

A tölcsérhálós pókok ugyan évente 30-40 embert is kórházba küldenek, de eddig mindössze 13 halálos esetről tudnak az ausztrál kutatók. Halálozásokkal viszont mostanában szinte egyáltalán nem találkozni, hiszen a pók mérgére a '80-as években kifejlesztették az ellenszert. A helyi szakemberek pedig azt mondják, ha a bátrabbak be is foghatják a tölcsérhálós pókokat, amelyeket több tucat gyűjtőhelyen vesznek át a kutatók.

Szólj hozzá!

Új igazgatóját keresi a Győri Levéltár – szeptember végéig lehet jelentkezni

A jelenlegi direktor öt éves szerződése után, az új vezető is ennyi időre kap majd bizalmat.

Nem ért széksértést a Fidesz-frakciónál Hajtó Péter, Pintér Bencének címzett “Te nagyon szerencsétlen!” beszólása 

A személyeskedéstől hemzsegő vita végén a független képviselő megtarthatta bizottsági pozícióit.

Terepen a jó világítás nem extra, hanem a biztonság része

A terepjáró képességeit többnyire a hajtással, a hasmagassággal, a futóművel vagy éppen az abroncsokkal szokás összekapcsolni, pedig sötétedés után egy egészen más felszerelés kerül előtérbe.

Megszavazta a győri közgyűlés az óvodai közétkeztetés módosított egységárait 

Az elhúzódó közbeszerzési folyamatok mellett is biztosított a közétkeztetés.

Azbeszt-ügy: folytatódnak a szerpentinit-vizsgálatok Győrben, újabb érintett magáningatlant egyelőre nem találtak

Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.

Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Hogyan előzzük meg a mentális kiégést a mai világban?

A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.

Rendkívüli közgyűlés Győrben: elakadt az iskolai közétkeztetés közbeszerzése – fontos döntéseket kell meghozni a képviselőknek

Az óvodai étkeztetésről már ma dönthet a testület, az iskolák esetében azonban a jogorvoslati eljárások miatt akár hónapokat is csúszhat a szerződéskötés.

Kiírták a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői pályázatát

Szeptember 25-ig várják a jelentkezéseket.

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.

Gyere! Mutatjuk, mit csinálj Győrben a nyár utolsó hétvégéjén!

Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város. 

Jó hír a győrieknek: szeptember 1-jén újra megnyitják a Zrínyi utat, és a buszok is visszatérnek eredeti útvonalukra

Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.