Kettős gyilkossággal gyanúsítják a győri vállalkozót - találkozóra hívta áldozatait, aztán végzett velük

Papp László Tamás 2021-03-25 16:53:00
A megyei Rendőr-főkapitányság befejezte a 64 éves É. Imrével szemben előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott ügy vizsgálatát. A gyanú szerint két eltűnt férfi halála is az ő lelkén szárad.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya 2018. április 1-je óta folytatott nyomozást É. Imre 64 éves győri vállalkozóval szemben. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2018. március 31-én a kora reggeli órákban az egyik abdai töltőállomáshoz találkozót beszélt meg egy 55 éves mosonmagyaróvári villanyszerelővel, akit az Ikrényben található telkére csalt, ott a gyanú szerint megölte őt – írja a police.hu

A feltételezett elkövetőt a nyomozás folyamán meggyanúsították a nyomozók azzal is, hogy 2015. június 3-án a délutáni órákban szintén Ikrény térségében végzett egy váci férfival - miután előzőleg erre az időpontra és helyszínre találkozót beszélt meg vele – azért, hogy a sértett által Ausztriában bérelt markológépet megszerezze.

Fotó: Police.hu

Az ügyben a bejelentést 2018. március 31-én 16 órakor a mosonmagyaróvári sértett felesége tette a rendőrségen. Az asszony elmondta, hogy a férje reggel 5 órát követően ment el otthonról kisteherautójával, azóta azonban életjelet nem adott magáról. A nő azt is elmondta, hogy a párja korábban É. Imrével beszélt meg találkozót, mivel a győri vállalkozó több ezer euróval tartozott neki.

A nyomozók először a férfi eltűnése miatt indítottak eljárást, majd a találkozó kapcsán gyűjtött adatok, és információk megerősítették, hogy az eltűnt személy bűncselekmény áldozata lett, ezért büntetőeljárásban folytatták a felkutatását.

A három éven át tartó nyomozás során a rendőrök megtalálták a vállalkozó telkén a sértett szerszámait, az eltűnésekor viselt ruházatának egy darabját, illetve az autóját is, amelyek alátámasztották azt a feltételezést, miszerint a mosonmagyaróvári villanyszerelővel a 64 éves É. Imre végezhetett. Ráadásul a feltételezett elkövető többször ellentmondásba keveredett önmagával vallomásai során, valamint az ügyben meghallgatott tanúk által elmondottakkal is.

A hatóság tudomására jutott információk alapján egyre inkább szorult a hurok a győri férfi körül. 2018 júliusában a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói megtalálták és lefoglalták, egy 2015 évben eltűnt partnerének a gépkocsiját is, amivel egy É. Imrével megbeszélt találkozóra indult útnak, majd ezt követően rokonai soha többé nem látták viszont őt. Ekkor a megyei rendőr-főkapitányság nyomozói kiterjesztették a nyomozást a váci eltűnt férfi esetére is.

Az eljárás során, Ausztria területén megtalálták az általa bérelt markológépet, amit É. Imre használt a férfi eltűnését követően. A terhelő bizonyítékokra tekintettel 2018. november 15-én - az akkor már letartóztatásban lévő - feltételezett elkövetőt a rendőrök meggyanúsították a 2015 évben eltűnt váci lakos sérelmére előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével is.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói a begyűjtött helyszíni nyomokat szakértői vizsgálatoknak vetették alá, majd a beérkezett vélemények, valamint az eddig összegyűjtött bizonyítékok alapján az ügy vizsgálatát befejezték, és az iratokat a napokban a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség részére megküldték.

Szólj hozzá!

Lakossági fórumot tartanak a győri zártkertekről a városházán

A városvezetés szerint fontos tisztázni, milyen szabályok és lehetőségek vonatkoznak a zártkerti ingatlanokra.

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.

A háborús vészhelyzet végetértével Homlok Zsolt ismét követelheti a pénzét a Haladás VSE-től

Nem a focicsapatról, hanem a 14 szakosztályt tömörítő egyesülettől van szó.

Ez a nap más, mint a többi - hat év után véget ért a veszélyhelyzet Magyarországon

A koronavírus-járvány, majd az orosz–ukrán háború miatt bevezetett különleges jogrend lezárult, de több intézkedés tovább él törvényi formában.

Illés Károly korcsoknak minősített embereket

Tóth Norbert szombathelyi, tiszás parlamenti képviselő bocsánatkérésre szólította fel a szombathelyi Fidesz elnökét.