A szombathelyiek vitték el a Falco és az Egis Körmend összecsapását

Fehér Buda 2021-03-23 18:40:00
Hazai győzelem született az Arena Savariában.

A már biztos alapszakasz második Szombathely látta vendégül a minél jobb helyért küzdő Körmendet a “vasi El Clásico” második felvonásán a bajnokság 23. fordulójában. A két csapat legutóbbi egymás elleni találkozóján 99-93-ra nyertek a sárga-feketék. A hazaiaknál nem lépett pályára a kisebb sérüléssel bajlódó Perl Zoltán és a már több mérkőzés óta maródi Lake sem.

 

 

 

Az egyik oldalon Taylor, a másikon Keller védekezett jól, végül Takács nevéhez fűződött az első kosár. Benke betörése után egyenlített a Falco, majd Keller belépését követően a fordítás is meglett a sárga-feketéknek (4-2). Sok hibával játszottak a körmendiek az első percekben, a rengeteg eladott labdából pedig rohanhatott a Falco (11-2). Hiába kért időt Antonisz Konsztantinidesz, nem találták a ritmust a vendégek, Kovács pedig a saját lepattanóját visszaszedve kétszámjegyűre növelte a különbséget (13-2). Közel hat perc telt el a legutóbbi körmendi kosár óta, amikor Ferencz leosztásából Taylor zsákolt, majd Benke maradt teljesen üresen a festékben (15-4). Ferencz triplájával megkezdte a felzárkózást a vendégcsapat, aztán Mócsán büntetőzhetett négyszer is, amiből viszont csak kettőt dobott be (15-11). Doktor triplája a legjobbkor érkezett hazai szempontból, hiszen ezzel egy 7-0-ás futást állított meg, ám az utolsó szó Mócsáné volt, aki pontosan célzott a dudaszó pillanatában. 18-14.

Bruinsma egy távolival iratkozott fel a pontszerzők közé a második negyed elején, Mócsán válaszolt egy tempóval, ráadásul Taylor is zsákolt egy nagyot, háromra zárkózott a Körmend (21-18). Barac percei következtek, a magasember hat pontot szórt megválaszolatlanul, kezdett visszaállni a tíz körüli különbség (27-18). Ireland vette a hátára a piros-feketéket, egy jó hármassal és egy büntetővel hamar visszajöttek a vendégek (29-26). Továbbra sem vigyáztak a játékszerre a csapatok, tizenöt perc alatt tizenhét eladott labdát vétettek. Gasper Okorn időkérése után beragadt a Körmend, meglépett a Falco a nagyszünetre. 43-32.

 

Keller már a tizenötödik pontját szerezte egy nagy zsákolásból, majd Bruinsma tett vissza egy támadólepattanót, sokkal jobban jött ki az öltözőből a Szombathely (47-32). Próbált zárkózni a Körmend, Ireland középtávolija után visszaküzdötte tizenegyre magát a csapat, de egyből érkezett Váraditól egy ziccer (53-40). Mócsán saroktriplája után tíz lett közbe, de ahogy a mérkőzésen már sokszor, ezúttal is jött a válasz a túloldalon, ezúttal Benke dobott be egy triplát faulttal együtt (59-45). Küzdöttek becsülettel a vendégek, az utolsó két perc előtt be is néztek tíz pont alá, de a kritikus pillanatokban mindig volt valaki -ebben az időszakban Bruinsma-, aki betaláljon a hazaiaknál. 69-58.

 

Mócsán remek formában kosárlabdázott, feljött hatra a Körmend a záró etap elején (69-63). Hiába a vendég bedobó extrája, a védőoldalon nem remekeltek a piros-feketék, így nem tudtak élni a lehetőséggel (76-66). Ireland négy pontot csinált egy támadásból, megint lett esélye a körmendieknek, de megint feljebb kapcsolt a Falco és leverte a felzárkózási kísérletet (82-70). Antonisz Konsztantinidesz időkérése ellenére tizenhéttel is ellépett már a Szombathely, amiből nem tudott felállni az Egis Körmend. A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 95-79-es győzelmet aratott a “vasi El Clásico” második felvonásán.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Egis Körmend 95-79 (18-14, 25-18, 26-26, 26-21)

Bajnokság, 23. forduló
Szombathely, Arena Savaria
V.: Kapitány G., Frányó P., Nagy V. (dr. Páli K)

Falco: Anderson 8, Váradi 15/3, Benke 11/6, Kovács 2, Keller 21/3. Cserék: Doktor 8/3, Barac 11, Bruinsma 19/9, Dancsecs -.

Körmend: Ireland 17/6, Takács 4, Thames 7/3, Simons 5/3, Taylor 14. Cserék: Németh -, Mócsán 26/15, Ferencz 4/3, Durázi -, Tóth 2, Balogh -.

Szólj hozzá!

Ideiglenesen lezárták a marcalvárosi futópálya egy szakaszát Győrben

Garanciális javítás miatt mintegy 40 méteren nem használható a körpálya, a sportolóknak átmeneti megoldást alakítottak ki.

A Fidesz el akarja hallgattatni az Ugytudjuk.hu-t!

Van számukra egy rossz hírünk: nem hagyjuk!

Február végéig érdemes kihelyezni a méhecskehoteleket

Sokat segíthettek a beporzók esélyein.

442 alkalommal csalt hamis aranylapokkal két győri férfi

Webáruházon keresztül csapták be amerikai vevőiket, a kár több mint kétszázmillió forint. 

Nem oszlatta fel magát a győri közgyűlés

Csupán a Tiszta Szívvel A Városért frakció szavazott az oszlatás mellett.

Fekete Dávid már a közgyűlés közben is a háborúval kampányol a Facebookon

Hallomásokra épített riogatás, miközben a város ügyei épp az ülésteremben vannak  napirenden.

Parkolási botrány Győr - bűncselekmény nem történt, Borsi Róbert mégis feljelentést tesz

A Fidesz az ügy kapcsán eljutott odáig, hogy Pintér Bence szerelmes Magyar Péterbe. 

8 milliárd 300 millió a propagandára - ennyiből szórta tele a médiát a kormány a hamis „TISZA-adós” nemzeti konzultációval

Az aHang szerint a kabinet ezúttal is teljes hadrendbe állította a komplett médiabirodalmát. 

Pintér Bence helyretette az Ugytudjuk szerződését és visszaadta a hólapátot Fekete Dávidnak

Azzal talán vissza lehet hordani a Győr-Szol-ba a hiányzó 1 milliárd 700 millió forintot.

Vágányzár a Győr-Budapest vonalon - több járat menetrendje módosul februárban

Pályakarbantartás miatt egyes vonatok nem érintik a Keleti pályaudvart, a nemzetközi és elővárosi közlekedésben is változások lesznek.

"Hosszú évek óta hitvallásom, hogy egy dolog szent az maga a fesztivál."

Olvasói levelet kaptunk a Győr-Logistic Kft. ügyvezetőjétől, Lakatos Gyulától.

Egy szombathelyi születésnapon tört ki verekedés

Félreérthető szituba keveredett egy nő és egy férfi.

Pintér Bence: Újra indulok a polgármesteri székért!

Az is kiderült, hogy a TSZV-nek van 15 egyéni jelöltje.

Pintér Bence: Fekete Dávid és a Győr-Szol hülyének néz mindenkit

A polgármester szerint a cég cáfolata csak trükk a számokkal, és továbbra sem tudni, hogy hol a pénz!

Kávé, festmények és múzeumi szakmai nap - februári programok a Rómer Múzeumban

Tárlatvezetés a Café Kultúrban, szakmai nap múzeumi dolgozóknak, és még több izgalmas időszaki kiállítás várja az érdeklődőket februárban Győrben.

A Győr-Szol-t azonnal megvédte saját médiacége az eltűnt(?) milliárdok ügyében

Ráadásul ők már azt is tudják, hogy Pintér Bence lepaktált a TISZA Párttal. 

A járdán akarta elütni haragosát egy nő Győrben

Meglátta a zebránál, dühbe gurult, majd megfenyegette, hogy megöli - három évet is kaphat.