Saját közösségi oldalt indítana Donald Trump, mert a Twitter még mindig nem engedi vissza

Fehér Buda 2021-03-22 18:28:14
Hónapokon belül startolhat az új platform.

Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok előző elnöke hamarosan új közösségi oldalt indíthat, legalábbis ezt állítja Trump egyik egykori tanácsadója. Jason Miller azt mondja, az oldal tervezési része már el is indult, ha minden jól megy, a Trump-féle platform néhány hónapon belül el is startolhat.

Trumpnak szüksége is van az online megjelenésre, hiszen a Capitolium januári ostroma után a legnagyobb közösségi oldalak, köztük a Twitter és a Facebook végleg felfüggesztették az egykori elnök hozzáférését, mert attól tartottak, hogy hasonlóan véres lázadás fog szítani akkor, amikor az utódját, Joe Bident beiktatják. Trump ellen a capitoliumi zavargások után el is indult egy második impeachment eljárás, amit végül a republikánus szenátorok elgáncsoltak. Ez azt jelenti, hogy Trump politikai karrierje még nem ért vége, szabad az út előtte ahhoz, hogy 2024-ben ismét elnökjelölt lehessen. 

Trumpnak valószínűleg ehhez kell majd az internetes megjelenés, hiszen azzal, hogy a Twitter kitiltotta a platformról, elveszített 88 millió követőt, így jóval kevesebb emberhez jutnak el jelenleg az üzenetei.

Joe Biden beiktatása után egyébként Donald Trump egészen visszahúzódott, szinte alig hallani valamit a volt elnök felől, aki jelenleg Floridában él a családjával, írja a Metro. Miller szerint viszont az üzletember a színfalak mögött gőzerővel dolgozik a nagy visszatérésen, a Mar-a-Lagoi otthonában állítólag egymást váltják a befolyásos emberek, akikkel megbeszéléseket folytat. 

Arról, hogy a Trump-féle social media milyen nagy felhasználói bázist tudhatna a magáénak, egyelőre nem tudni. Az biztos, hogy a 88 millió egykori követője közül sokan vándorolnának át egy új platformra azért, hogy az egykori elnök kirohanásait olvashassák.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.