Bevetődött a turisták közé, így menekült meg egy pingvin a delfinek elől az Antarktiszon

Fehér Buda 2021-03-21 17:41:00
Két arra járó blogger le is filmezte a nagy menekülést.

Az Antarktiszon a koronavírus-járvány ellenére jelenleg is több túrát üzemeltetnek. Ezeken a turisták többnyire gumicsónakokban járják körbe a legdélibb térséget, sokszor pedig távcsöveket is bérelnek, hogy közelebbről is láthassák a vadvilágot. Ilyen túrán vett részt nemrég Matt Karsten és a felesége, Anna. A két blogger aztán egyszer csak azt vette észre, hogy az egyik csónakra kétségbeesetten próbál feljutni egy pingvin.

A madárnak végül csak sikerült a művelet, a turisták ekkor vették észre, hogy az állatot egy kardszárnyú delfin üldözte, minden bizonnyal azért, hogy megegye. A pingvinnek viszont szerencséje volt, a csónakra már nem tudott feljutni a delfin, így túlélte a kalandot. 

 

 

A két blogger azt mondja, azért ültek csónakba, hogy megnézzék az Antarktisz jéghegyeit, majd nem sokkal később megjelentek a delfinek. A turistákkal egyébként eléggé barátságosak voltak a tengeri állatok, egészen közel merészkedtek hozzájuk, és még a vízből is kidugták a fejüket, hogy köszöntsék őket. Ekkor jött a pingvin, amit balszerencséjére kiszúrtak a delfinek.

A csónaknak aztán gyorsan arrébb kellett mennie, mert a turisták attól féltek, a kardszárnyú delfinek akár fel is dönthetik a járművet. Úgy tűnik, igazuk is lehetett, a delfinek egy ideig követték azt a csónakot, amelyik megmentette a delfint, de egy idő után feladták az üldözést. 

Miután a delfinek eltűntek a szem elől, a pingvin még egy ideig az emberek közt utazott, majd amikor úgy látta, eltűnt a veszély, visszaugrott a vízbe és eltűnt a turisták szeme elől.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.