Szijjártó Győrben: A kormány sikeresen védte meg a munkahelyeket

Pintér Bence 2021-03-19 13:57:16
A külügyminiszter szerint nekik sikerült megmenteniük a gazdaságot és az emberek állásait.

A győri Pannon Tools nevű cégnél járt Szijjártó Péter külügyminiszter, aki itt arról tartott beszédet, hogy

szerinte a kormány sikeresen védte meg a gazdaságot és a munkahelyeket,

és jól tette, hogy nem „az ellenzékre hallgatott”, amikor az a miniszter szerint azt követelte, hogy segélyekkel segítsék az embereket. Szijjártó arról is beszélt, hogy azt is jól tette a kormány, hogy nem „Brüsszelre hallgatott”, és keletről is szerzett be vakcinákat.

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

A Pannon Toolsnál például 125 millió forintos fejlesztésbe kezdtek, amiből 40 milliót állt az állam. Ezért cserébe a cég vállalta, hogy senkit sem bocsát el. Szijjártó Péter elmondta: a megyében ilyen módon 45 milliárd forintnyi beruházást támogattak és 14 500 munkahelyet védtek meg Győr-Moson-Sopron megyében.

Szijjártó Péter győri látogatásának okairól itt írtunk előzetesen.

Szólj hozzá!

Takács Tibor lehet Vas megye új rendőr főkapitánya

Július közepén tartanak állománygyűlést, itt jelenthetik be az új főkapitányt.

Harminc év után újul meg a győri buszpályaudvar környékének egyik legrosszabb útszakasza

Július 6-án kezdődik a Zrínyi utca és a Hunyadi utca felújítása, a munkálatok idején forgalomkorlátozásokra is számítani kell.

Republikon: közel háromszoros a TISZA Párt előnye a Fidesz előtt

A június végi felmérés szerint tovább nőtt a különbség a két legnagyobb politikai erő között, miközben a kisebb pártok támogatottsága érdemben nem változott.

A víz jövőjéről tanácskoztak Győrben - jubileumi konferencia a fenntartható megoldásokért

Ötödik alkalommal rendezték meg, a „Víz, amit akarunk” konferenciát, ahol a klímaváltozás és a biztonságos vízgazdálkodás állt a középpontban.

Kedvezőbb megoldást kínál a GYHG az építési törmelék leadására Győrben

Országosan fizetőssé válik a hulladékudvari leadás, városunkban azonban továbbra is elérhető egy jóval olcsóbb lehetőség.

Tárlatvezetések és különleges kiállítások várják a látogatókat a győri Rómer Múzeumban, a kánikulában és utána is

A hétvégén is érdemes betérni az Esterházy-palotába, ahol az első kínai császár legendás agyagkatonái mellett több időszaki tárlat is várja az érdeklődőket.

A gyűlöletnek nincs helye a közéletben – a Védvonal lépett a Kovács Ákost gyalázó kommentek miatt

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint elfogadhatatlanok azok a hozzászólások, amelyek az énekes súlyos betegségéről szóló hír alatt jelentek meg.

Átadták a 2026-os Szent László-érmeket Győr díszközgyűlésén

Négy, a város kulturális, sport- és közéleti életében kiemelkedő munkát végző személyiség vehette át az elismerést a Szent László Napok alkalmából.

Elhunyt Völler László, ismert szombathelyi vendéglátós

Jövő héten csütörtökön tartanak emlékező misét. 

Öntsünk tiszta vizet az azbesztes pohárba: szennyezett szerpentinitet találtak több győri útszakaszon, de a polgármester szerint nincs közvetlen egészségügyi veszély

A murvás utak tiszták, de több, 2020 előtt épült aszfaltos úton azonosították az osztrák eredetű kőzúzalékot, amely hosszú távon milliárdos beavatkozást tehet szükségessé.

Ha valami még hiányzott a nyárból: országjárásra indulnak Orbán digitális harcosai 

Miközben a Fidesz történeténelmi választási vereségét próbálja feldolgozni, a kampány csodafegyverének szánt Digitális Polgári Körök most épp közösségszervezésbe kezdenek.

Százezer forinttal tolja meg több százezer gyermek tanévkezdését a TISZA-kormány - éles váltás jon az iskolakezdési támogatásokban

A Fidesz-kormány éveken át az előrehozott családi pótlékot nevezte segítségnek, miközben a határon túli magyar családok ennél nagyságrendekkel nagyobb támogatást kaptak.

Az ELTE szombathelyi Gothard Asztrofizikai Obszervatórium is csatlakozott a chilei Vera C. Rubin Obszervatórium tízéves égboltfelmérő programjához

A program az égbolt eddigi legátfogóbb és legambiciózusabb felmérését ígéri az univerzum történetének jobb megértéséhez.