Lake nem játszik, Bruinsma pár percet kaphat a Szolnok ellen

Vágvölgyi Bálint 2021-03-19 20:05:55
Az alapszakasz elsőség szempontjából a legfontosabb meccs előtt áll a Falco.

A bajnokság véghajrájának egyik legnagyobb rangadóján a listavezető Szolnok látja vendégül a tabellán második Szombathely csapatát. A mérkőzés végkimenetele nagyban befolyásolhatja azt is, hogy melyik csapat fejezi be az első helyen a rájátszást. A mérkőzés előtt a két edző a BB1.hu, kosaras szakportálnak nyilatkozott.

Gasper Potocnik, a Szolnoki Olajbányász vezetőedzője: Ez a mérkőzés dönthet arról, hogy ki végez az első helyen, de bármi is lesz a végkimenetel, bármelyik csapat is győz, nem lesz vége a világnak. Megpróbáltunk úgy felkészülni, mint mindig, leginkább saját magunkra fókuszáltunk és arra, hogy készen álljunk amennyire lehetséges. Tudjuk, hogy a Falco egy jó csapat, mindenki kérdés nélkül a tabella élére várta őket a bajnokságban. Nagyon tehetséges csapatuk van, minőségi játékosokkal. A támadóoldalon ők a magyar bajnokság legjobbjai. Kemény meccs áll előttünk, de nekünk is vannak erősségeink. Amennyire lehetséges, megpróbáljuk majd a saját játékunkat játszani és még egyszer kiadni magunkból a maximumot, majd meglátjuk, hogy ez elég lesz-e.

Gasper Okorn, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: Fontos ez a meccs, az első és a második játszik egymással, Magyarország két legjobb csapata ütközik meg, méltón nevezhetjük rangadónak. A másik oldalról viszont az a véleményem, hogy nem dönt semmiről ez a találkozó, nem számít, hogy mi történik. Úgy gondolom, hogy a legfontosabb dolgok az utolsó két hónapban történnek majd. Hosszú idő után érzem azt – talán két éve először -, hogy nem mi vagyunk egy párharc esélyesei, de lehet, hogy ez nem is olyan rossz nekünk. Elégedettek vagyunk az utolsó három meccsünkkel, amikor megmutattuk, hogy nehéz helyzetben is képesek vagyunk játszani. A Szolnok jelenleg úgy gondolom, hogy egy “régi jó gépezet”, ami egész szezonban kiegyensúlyozottan teljesít különösen nagyobb hullámvölgyek nélkül. Szervezett csapatról van szó, amely a bajnokság legjobb védelmével rendelkezik. Megvan a saját tervünk, de semmit sem fogunk kockáztatni. Lake nem játszik, Bruinsma ma edzett először. Rizikós a pályára tennünk őt, de megpróbáljuk egy kicsit bevonni a játékba, akár 5-5 percre félidőnként. Meglátjuk majd, hogy ez hogyan néz ki, de ennél többet nem szeretnénk kockáztatni. Mint mondtam, ennél fontosabb időszak jön majd ezután. Megpróbálunk a végéig meccsben maradni és meglátjuk, hogy ez mit hoz majd a számunkra.

Szolnoki Olajbányász - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

Bajnokság, 4. forduló
Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok, szombat, 15:00
V.: Földházi T., Papp P., Boros T. (Fekete L.)

Szolnok: Warner - Rudner - Kovács - Subotic - Cakarun.

Falco: Anderson - Váradi - Doktor - Barac - Keller.

Szólj hozzá!

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.