Győrieket díjaztak a nemzeti ünnepen

Pintér Bence 2021-03-16 15:02:08
A győri Széchenyi István Egyetem több jelenlegi és volt vezetője, vezető oktatója állami kitüntetést kapott, és rajtuk kívül is akadtak még győriek a díjazottak névsorában.

Egy sor győrit díjazott idén a nemzeti ünnepen a köztársasági elnök. Dimitriu Achilleas, a győri Achilles Kft. ügyvezető igazgatója, aki a magyar-görög kulturális kapcsolatok ápolásában vállalt szerepének elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést kapott.

Molnár Tilda, a Győri Szakképzési Centrum Pálffy Miklós Kereskedelmi és Logisztika Technikumának szakmai igazgatóhelyettese, aki a hazai szakképzés területén végzett több évtizedes, magas színvonalú oktatói és intézményvezetői munkája elismeréseként Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott.

Magyar Érdemrend lovagkeresztje, polgári tagozata kitüntetést kapott dr. Ihász Ferenc professzor, az ELTE PPK Sporttudományi Intézet egyetemi tanára a sporttudomány, ezen belül a terheléstan területén végzett kiemelkedő kutatói-oktatói munkája elismeréseként.

Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapott Blazovicsné Varga Marianna, a Győri Tankerületi Központ nyugalmazott igazgatója.

A győri Széchenyi István Egyetem több jelenlegi és volt vezetőjét, vezető oktatóját kitüntették állami díjakkal a nemzeti ünnepen – derül ki az egyetem közleményéből:

A logisztikai folyamatok optimalizálásával kapcsolatos, kiemelkedő tudományos kutatásai, valamint széles körű oktatói, egyetemi vezetői, illetve szervezőmunkája elismeréseként a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, polgári tagozata kitüntetést kapta dr. Földesi Péter rektor, az egyetem AUDI Hungaria Járműmérnöki Kara Logisztikai és Szállítmányozási Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára.

A győri jogászképzés megújításában vállalt kiemelkedő szerepe, valamint több évtizedes oktatói és vezetői tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült dr. Szalay Gyula jogász, a Széchenyi István Egyetem professor emeritusa, korábbi dékánja és oktatási rektorhelyettese.

Kiemelkedő kutatói, oktatói és tehetséggondozó tevékenysége, valamint a Széchenyi István Egyetem Nemzetközi Tanulmányok és Kommunikációs Tanszékének megszervezésében vállalt szerepe elismeréseként Ablonczyné dr. Mihályka Lívia, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara Nemzetközi Tanulmányok és Kommunikáció Tanszékének társadalmi kapcsolatokért felelős elnöki megbízottja, egyetemi tanár a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozat elismerésben részesült.

Példaértékű pedagógusi pályája során végzett magas színvonalú oktatói és vezetői tevékenysége, valamint a Széchenyi István Egyetem műszaki tanárképzésének megvalósításában elért eredményei elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült dr. Vásárhelyi Zsuzsanna pszichológus, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara Tanár- és Tanítóképző Tanszékének főiskolai docense, volt tanszékvezetője.

Szólj hozzá!

KSH: már 740 ezer forint felett a bruttó átlagkereset - jelentősen nőttek a reálbérek Magyarországon

A nettó fizetések egy év alatt 10 százalékkal nőttek, az infláció mérséklődésének köszönhetően pedig a reálkeresetek is jelentősen emelkedtek.

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.