Közel félszáz orvos és rezidens állás betöltetlen a szombathelyi kórházban

Farkas Bazsi 2021-03-10 12:02:00
Úgy persze nehéz pontos számokat közölni, hogy a kórház nem válaszol a megkeresésekre.

A múlt héten kellett aláírniuk az új szerződésüket az egészségügyi dolgozóknak. Sokan úgy vélekedtek közülük, hogy a szerződés nagy része biankó. Hiszen többek között azt is tartalmazta a megállapodás, hogy a dolgozókat átvezényelhetik bármelyik másik állami egészségügyi intézménybe. De nem csak emiatt voltak bizonytalanok sokan, hogy aláírják-e a szerződést, hanem amiatt is, mert az új megállapodás nem tartalmazta, hogy mennyi lesz majd a fizetésben a különböző pótlékok összege.

Egy kórházi forrásunk szerint többen úgy írták alá a szerződést, hogy amint megkapják az új rendszer első fizetését, és látni fogják azt, hogy mennyi pénzt is kapnak a pótlékokkal, dönteni fognak, hogy maradjanak vagy esetleg ők is távozzanak.

Több, mint egy hete várjuk a szombathelyi kórház válaszát az ügyben, hogy pontosan hányan nem írták alá az új szerződést, és mely területekről távoztak orvosok és szakdolgozók.

Választ ez eddig nem kaptunk.

A helyzetről mindenesetre sokat elmond, hogy a kórház közleménye, sajtótájékoztatója vagy egyszerű válasza helyett a távozókról Hende Csaba, a térség fideszes parlamenti képviselője adott tájékoztatást a múlt héten.

Hende azt mondta, hogy a kórház 2083 dolgozója közül

83-an nem maradtak az intézményben.

Tudomása szerint 14 orvos nem volt hajlandó aláírni a szerződést.

A politikus szerint ezek a doktorok jórészt rezidensek. Ám szerinte vannak közöttük olyan tapasztalt, régóta a kórházban dolgozó orvosok is, akik azért nem írták alá a szerződést, mert eddig vegyesen használta a közkórházat és a magánpraxist a rendelésre, valamint a megszűnő hálapénz is hiányozni fog majd ezeknek a szakembereknek, így inkább a magánszférát választották.

A 14 orvos elsőre nem tűnik soknak, és Jenei Zoltán, országos kórház-főigazgató azt mondta, hogy több mint 110 ezren dolgoznak az állami egészségügyi rendszerben, ennek a csoportnak a nagy része elfogadta az új szerződését. Az arány akár még 96 százalékig is felmehet - vélekedett. Országosan egyébként közel 4000-en hagyták ott az állami egészségügyet. 

Csakhogy, arról eddig egy szó sem esett, hogy eddig is voltak üres álláshelyek. A szombathelyi Markusovszky kórház weblapjának adatai szerint már a márciusi felmondások előtt

12 orvos, 12 szakdolgozó és 22 rezidens állás volt meghirdetve. 

Ha az adatok jelenleg is valós képet mutatnak, akkor 

összesen 48 orvos/rezidens állás betöltetlen a Markusovszkyban. 

Ami azért már jelentős számnak mutatkozik. Mindenesetre mi ismét kerestük a szombathelyi kórházat, hogy mennyi jelenleg a betöltetlen álláshely, ezek közül mennyi az orvos és mennyi az egyéb egészségügyi szakdolgozó.

Talán kapunk választ...

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.