A decemberi földrengések után Magyarországon többen fordultak a biztosítókhoz, mint Horvátországban

Vágvölgyi Bálint 2021-03-08 14:38:09
A véglegesnek mondható statisztika szerint a károk száma meghaladja a nyolcezer hétszázat. 

Az elmúlt évi horvátországi földrengések magyarországi tényleges káradatai lényegesen felülmúlják a korábbi becsléseket. A kárbejelentések száma pedig meghaladja a horvátországit, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).  

A december 28-29-i horvátországi rengések nyomán az év végi gyorsbecslések a százmillió forintos károkról szóltak, január első napjaiban ötszáz millió forintra ugrott a számla, végül a tényleges kifizetések és az elkülönített tartalékok összege megközelítette a nyolcszáz harminc millió forintot. Míg január elején háromezer bejelentés kapcsolódott a földrengésekhez, a véglegesnek mondható statisztika szerint a károk száma meghaladja a nyolcezer hétszázat. 

Földrengés rázta meg Horvátországot, ezt lehetett érezni nálunk is

Újabb, a Richter-skála szerinti 6,3-as erősségű földrengés rázta meg Horvátországot - jelenti az MTI. Ezt lehetett érezni Szombathelyen is, mint arról korábban mi is beszámoltunk. HIVATALOS: A CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium közleménye szerint 2020. december 29-én 12 óra 19 perckor 6,3-es magnitúdójú földrengés keletkezett Horvátországban, mintegy 5 kilométeres mélységben.

A közölt adatok nem is annyira egy-egy nagyobb hazai időjárási vagy természeti katasztrófa nyomán kifizetett biztosítói összegekhez mérten tűnnek jelentősnek, hanem ha azokat összevetjük a horvát biztosítói szövetségnek a MABISZ-hoz eljuttatott összegzésével.  Decemberben a Zágrábtól alig 50 kilométerre délre fekvő Petrinját több, köztük a Richter-skála szerint 6,4-es erősségű földrengés is sújtotta, a híradók egy romokban heverő település képeit mutatták. A horvát biztosítók a szövetség becslése szerint tavaly év végéig mintegy 33 millió eurónak megfelelő (kb 11,5 milliárd forint) kunát fizettek ki és 10-13 mrd forintnyi tartalékot különítettek el a károkra, 7430 bejelentés nyomán. Ehhez januárban további ötmillió eurónyi (1,75 mrd forint) kifizetés társult.

Az átlagkár tehát jóval magasabb, mint Magyarországon, viszont a képek alapján feltételezett pusztulás mértékéhez képest viszonylag kevesen fordultak a biztosítókhoz. Mindez azért lehet, mert Horvátországban nagyon alacsony, alig harminc százalékos a lakásbiztosítási penetráció, és ezen belül is a szerződések nagyobb része nem fedezi a földrengések okozta károkat. Tavaly ugyan a megelőző évhez képest közel negyven százalékkal nőtt az ilyen típusú lakásbiztosítások száma, de így is alig haladja meg a száznegyven ezret. Idén januárban viszont már több mint 26 ezer új szerződést kötöttek – háromszor annyit, mint a múlt év hasonló időszakában. Déli szomszédunknál egyébként a biztosítók az MSC, vagy a Richter skála szerinti 5-ös erősségű, illetve annál nagyobb rengések után térítenek.

A félmilliárd forintot is elérhetik a horvát földrengések okozta hazai károk

A december 28-29-i horvátországi rengéseket követő első két napban a biztosítókhoz több mint ötszáz bejelentés érkezett, amelyek alapján a társaságok a százmillió forintot meghaladó kifizetéssel számoltak. Ugyanakkor több, nagyobb ügyfélállománnyal rendelkező társaság is kihangsúlyozta, hogy további bejelentésekre számít. (A szerződések rögzítik, hogy az ügyfeleknek a károk észlelésétől a bejelentés megtételéig mennyi idő áll rendelkezésükre - jellemzően 3-5 nap.)

Magyarországon többek között a 72-73 százalékos lakásbiztosítottsági arány is hozzájárul ahhoz, hogy a társaságok már az egyszerűbb lakásbiztosításokban is széles körű fedezetet tudjanak vállalni a tűz, valamint az elemi károkra, így a földrengésekre is. (A hazai szerződések úgynevezett többkockázatú biztosítások: egyetlen szerződés keretein belül, egyidejűleg többféle káreseményre is fedezetet nyújtanak, így a tűz- és elemi károkra pl. robbanás, földrengés, vihar, villám, felhőszakadás, stb). Földrengés esetén a kárigények megalapozottságának megítéléséhez a társaságok (saját szakértőik szakmai felkészültsége mellett) a magyarországi földrengési információs rendszer nyilvános, interaktív adatbázisára támaszkodnak. Ez pontosan mutatja, hol voltak olyan rengések, amelyek biztosítási eseménynek minősülő károkat okozhattak.

Tavaly óta a választék egy új termékcsoporttal bővült, a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítással (MFO). Az MNB által megvizsgált és jóváhagyott lakásbiztosítások esetén minden biztosító megegyező alapfedezeteket kínál, (amelyek magukban foglalják például a földrengést is,) így ezek a termékek összehasonlíthatók. Ezt segíti a jegybank weboldalán a közeljövően induló kalkulátor is. A társaságok az árakkal, valamint a kiegészítő fedezetek széles választékával versenyeznek egymással, amelyekkel a biztosítás személyre szabhatóvá válik. A napokban már az ötödik társaság terméke kapta meg az MNB-től a minősítést, és további igénylések várnak elbírálásra.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.