Banksy ezúttal a híres readingi fegyház falára rajzolt

Vágvölgyi Bálint 2021-03-03 08:39:43
A menekülő férfi Oscar Wilde íróra emlékeztet, aki itt raboskodott.

A börtönből összekötözött lepedőkön át szökő foglyot ábrázoló graffiti jelent meg keddre virradóra a híres readingi fegyház téglafalán. A menekülő férfi Oscar Wilde íróra emlékeztet, aki egykor az angliai börtönben raboskodott. A lepedőkből összecsomózott kötél végén egy írógép lóg.

A BBC News szerint a világhírű graffitiművész egyelőre nem erősítette meg, hogy ő készítette az alkotást, de a jellegzetességei alapján minden arra utal, hogy az ő műve lehet.

Oscar Wilde 1895 és 1897 között volt a börtönben, amelynek brutális bánásmódját A Readingi fegyház balladája című költeményében örökítette meg. Az írót a Lord Alfred Douglashoz fűződő viszonyának napvilágra kerülése után homoszexualitása miatt ítélték börtönbüntetésre, mivel az akkor bűncselekménynek számított. 

A fegyház 2013 óta nem működik, 2019-ben a kormány döntött arról, hogy eladják. Egy kezdeményezés azért kampányol, hogy ne lakásokat hozzanak létre a helyén, ahogy azt eredetileg tervezték, hanem alakítsák kulturális közösségi térré. Mivel az ingatlanfejlesztés tavaly kudarcba fulladt, a helyi önkormányzat is a művészeti projektet támogatja.

A kampányhoz neves sztárok - köztük Kenneth Branagh, Natalie Dormer és Judi Dench - is a nevüket adták. Paul Gough professzor, Baksy-szakértő szerint a fegyház falán megjelent kép "nagyon meggyőző", a festmény színvonala arra utal, hogy hozzáértő alkotása, aki gyakorlott a falfestmények terén, és képes arra, hogy egy éjszaka alatt elkészítsen egy ilyen művet.

A professzor elmondta, hogy a kép feltehetően a fegyház művészeti központtá történő átalakítására reflektál. De mivel szerepel rajta az írógép, és az egész kapcsolatba hozható az írással, elképzelhető egy olyan üzenete is, amely a média és a Facebook körül zajló jelenlegi történésekhez is köthető.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.