Feltételesen szabadult, öt helyre is besurrant lopni Győrben

Papp László Tamás 2021-03-01 19:06:00
Az egyik helyen közveszélyt is sikerült okoznia.

Korábbi szabadságvesztéséből feltételes kedvezménnyel szabadult az a 30 éves férfi, aki a feltételes szabadság ideje alatt öt helyre is besurrant lopási céllal. Az egyik helyről bankkártyát is lopott, amivel készpénzhez jutott, egy másik helyen elhajlította a gázcsövet, gázszivárgást idézve elő ezzel – írja a megyei főügyészség közleménye.

Fotó: Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a férfi a győri ingatlanokba a kapukat kifeszítve, benyomva, a lakatot letörve, illetőleg az ablakon keresztül jutott be. Lopott rézkábelt, kerékpárt, készpénzt, ékszereket, iratokat, bankkártyát összesen csaknem 850 ezer forint értékben. A bankkártyával a sértett bankszámlájáról 150 ezer forint készpénzt is leemelt. Ahol autókulcsot talált, ott az autót is átkutatta.

Az egyik társasházról megpróbálta lefeszíteni a nyomás alatt lévő gázcsövet, ami elhajlott, és mivel a csatlakozó eleme megsérült, ömleni kezdett belőle a gáz. Robbanás azért nem következett be, mert az éppen otthon tartózkodó sértett érezte a gázszagot és elzárta a gázcsapot.

Fotó: Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség

A letartóztatás hatálya alatt álló, különös visszaesőnek minősülő férfit az ügyészség hét bűncselekménnyel, közveszélyokozással, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalással, és ötrendbeli lopással vádolja. Vele szemben 11 évet meghaladó tartamú szabadságvesztés is kiszabható.

A nyomozást a vádlottal szemben a Győri Rendőrkapitányság munkatársai folytatták le, érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fog hozni az ügyben.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.