Müller Cecília: Orbánnak be kéne oltania magát soron kívül, már csak a példamutatás miatt is

Nagy Donát 2021-02-27 13:29:43
Az országos tisztifőorvos szerint fontos lenne a kormánytagok mielőbbi védettsége.

Magyarországon ismételten intenzíven felfutó szakaszba került a koronavírus-járvány, ezért az oltások segítségével minél előbb ki kell alakítani a lakosság védettségét - mondta az országos tisztifőorvos szombaton az MTI-nek.

Müller Cecília hangsúlyozta: gyorsan és hatékonyan szeretnék beoltani a vakcináért jelentkezőket. Hangsúlyozta, két és fél millióan regisztráltak az oltásra és azt szeretnék, hogy ők húsvét tájékára legalább az első adag vakcinát megkaphassák.

A tisztifőorvos elmondta, minden adat a koronavírus-járvány nagyon intenzív terjedését mutatja, ugyanis a fertőzöttek és az elhunytak számában is jelentős emelkedés tapasztalható.

A koronavírus-járvány harmadik hullámát a vírus azon különböző variánsai okozhatják, amelyek a korábbiaknál sokkal fertőzőképesebbek - fejtette ki.

Kiemelte ugyanakkor, hogy a korábbi időszakokkal ellentétben "ma már nem vagyunk fegyvertelenek", Magyarországon ugyanis ötféle oltás is rendelkezésre áll, amelyeket nagyon intenzív programban juttatnak el a lakossághoz.

Fotó: MTI

Müller Cecília közölte, hogy az oltások beadását még inkább fokozni szeretnék, mivel az első adag vakcina után is jelentős fokú védettség alakul ki, amelynek köszönhetően megakadályozhatók a súlyos szövődmények és a halálesetek.

Az operatív törzs, az oltási munkacsoport és a szakmai grémiumok is azon dolgoznak, hogy minél több embernek lehetővé tegyék az oltás felvételét - tette hozzá.

Hangsúlyozta, az elmúlt héten folytatott szakmai egyeztetések eredményeként újra javasolta, hogy a járvány elleni védekezést irányítók feltétlenül kapják meg a védőoltást.

Müller Cecília kiemelte, hogy az oltást külön javasolta Orbán Viktor miniszterelnöknek is. Fontosnak nevezte, hogy a kormányfő példát mutasson a lakosságnak, így minél többen éljelenek az oltás felvételének lehetőségével, érkezzenek azok bárhonnan is. Emellett a kormány és az operatív törzs tagjainak beoltását is fontosnak tartja. Az oltások ugyanis reményt adnak arra, hogy kevés áldozattal záruljon a harmadik hullám és véget érjen a pandémia - jelentette ki.

Az országos tisztifőorvos szerint a járvány elleni védekezést irányítók egészségének védelme elengedhetetlen annak érdekében, hogy az ország meg tudjon küzdeni a harmadik hullámmal. Nagyon fontos, hogy a kormány és az operatív törzs tagjai egészségesek maradjanak, ezért feltétlenül indokolt a mihamarabbi beoltásuk - tette hozzá.

A tisztifőorvos emlékeztetett arra, hogy az egészségügyi dolgozók beoltása mostanra gyakorlatilag lezárult, ugyanakkor azoknak, akik ebből valamilyen oknál fogva kimaradtak, lehetőségük van a pótlásra.

Az idősotthonok lakói és dolgozói is jellemzően megkapták már az első oltást, a második adagok beadása pedig most zajlik - tájékoztatott, majd közölte, az oltópontokon jelenleg a Pfizer-BioNTech vakcinával oltják a 80 év feletti lakosságot, a Szputnyik V oltásokat felhasználták, azonban a következő adag felszabadítását követően ismét elérhető lesz ez a fajta vakcina is.

Emellett a háziorvosok a 18-60 év közötti krónikus megbetegedésben szenvedők és a regisztrált idősek oltását végzik a brit-svéd AstraZeneca és a kínai Sinopharm vakcinákkal - tette hozzá.

Szólj hozzá!

A Haladás-szurkolóknak megszűnt létezni Király Gábor

Közös nyilatkozatot adtak ki a szurkolói csoportok. A Szombathelyi Haladás jelenlegi ügyvezetője által elnököl szurkolói egyesület is megosztotta az állásfoglalást.

Angol házi döntőt rendeznek az Európa Ligában

A hazai bajnokságban vergődő csapatok vívnak a második számú európai trófeáért.

Titkos kalandozás a hálószobában

Szigorúan felnőtteknek szóló tartalom!

Pintér Sándor nem segít Pintér Bencének

Segítséget nem, de vállveregetést kapott a győri rendőrség a Belügyminisztériumtól. 

Áprilisban a tavalyihoz képest 4,2%-val nőttek az árak

Márciushoz képest viszont már csak 0,2% volt az infláció.

Iskolabusz létesítésének kérdésével szondázzák a sárvári szülőket

A városvezetés szerint ez lehet a megoldás a dugók megszüntetésére.

Fideszes lobbierő: kikosarazta a Magyar Közút Antal Imrét

A győri önkormányzati képviselő a Széchenyi híd zajvédő falának meghosszabbítását szerette volna elérni.

Bármelyik fideszes listás képviselőjelölt beleülhet Hende Csaba megüresedett parlamenti székébe

Időközi választás helyett a Fidesz-KDNP vezetése dönti majd el, hogy ki vehetni fel a mandátumot. Illés Károly az egyedüli listán szereplő szombathelyi jelölt.

Az akkor volt, most meg most van! 

Ismerje meg Hende Csaba hat pontját.

Lakossági fórumot tartanak a győri zárkertieknek

Nyilvános plénum előtt mondhatják el napi problémáikat az érintettek. 

Hol tart ma a webhosting?

Az online jelenlét manapság szinte elkerülhetetlen, legyen szó kisvállalkozásról, e-kereskedelmi platformról vagy nagyvállalatról.

Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől

És elválnak Dobrev Klárával.

Május 20 után parlamenti képviselő nélkül maradhat Szombathely

Frissítve: Hivatalosan is Hendét és Poltot javasolta a Fidesz alkotmánybírának.

A 125 éves Győri Városháza előtt futnak be a 100 éves Tour de Hongrie versenyzői

Az idei körverseny első befutóját adja a folyók városa.