800 millióból forog Gyurcsány-ellenes film, még a választások előtt elkészülnek vele

Nagy Donát 2021-02-26 10:12:19
Egyelőre nagy a titkolózás a fikciós politikai krimi körül, melynek fő témája Orbán nemezise.

Fikciós nagyjátékfilm készül a 2006. őszi eseményekről, amelyben feltehetően az őszödi beszéd kiszivárogtatása körül forognak majd az események, és szerepet kaphatnak benne az ezt követő zavargások is. A készülő filmnek sok hivatalos nyoma egyelőre nincs, de a szereplőválogatás már zajlik - írja a 24.hu.

A lap beszélt két, neve elhallgatását kérő színésszel is, akiket castingolni szerettek volna, ám végül egyikük sem ment el a meghallgatásra. Mindkettőjükre a Facebookon, ismeretlenül írt rá egy casting director, hogy lenne egy nagyszerű szereplehetőség, és ha érdekli őket, beszéljenek róla telefonon. A telefonbeszélgetések viszont már elhangzott, hogy "politikai krimiről" van szó.

A cikk szerint a szereplők agitálásakor sokszor elismételték, hogy fikciós a film, de végül is a 2006-os őszödi beszéd a fő témája. Ugyan a casting director azzal érvelt, hogy a film nem politikai állásfoglalás, végül több színész inkább el sem ment a meghallgatásra.

"A hazugság ára" című film az információk szerint komoly anyagi támogatást kap és széles közönség előtt fogják vetíteni.

A lap megjegyzi, hogy a készülő filmről egyelőre nyoma sincs hivatalos tájékoztatásnak, egyelőre fű alatt szervezik a forgatást. Bár egy "neves angol rendezőt" emlegetnek, de egyelőre nem lehet tudni, kiről van szó, ahogy az sem tiszta egyelőre, ki és milyen pénzből készíti a filmet. A színészeket ugyanakkor a Megafilm Tétényi úti székházába hívják meghallgatásra. Az ide bejegyzett MEGA FILM Kiadó Kft. 2021-ben regisztrált egy játékfilmet A hazugság ára címen. Ez lehet az a bizonyos, készülő Gyurcsány-film.

Fotó: MTI / Kovács István

A nyilvános táblázat alapján a film gyártása már tavaly november óta tart, a forgatás megkezdésére 2021. március 21-ét jelölték meg, a „befejezés dátuma” rubrikában pedig október 23. szerepel.

Azaz a választások előtti fél évben már a csapból is a "fikciós politikai krimi" folyhat.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.