Jogosítvány nélkül vezetve leszorította áldozatát az útról a győri férfi

Papp László Tamás 2021-02-23 09:29:39
Azon háborodott fel, hogy a sértett nem engedte be maga elé a körforgalomba, ezért utána ment.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a 49 éves férfi 2020 augusztusában Győrben vezette járművét úgy, hogy jogosítványt soha nem szerzett. Egy körforgalomban a vádlott felháborodott azon, hogy a sértett nem mondott le az elsőbbségéről, és nem engedte be maga elé a kereszteződésbe – írja a megyei főügyészség közleménye. 

Leszorította az útról

Egy jogosítványt soha nem szerzett férfi felháborodott, mert a másik autós nem engedte maga elé a körforgalomba Győrben. Utána ment és leszorította az útról,...

Ezért utána ment, és a forgalomtól elzárt területen áthaladva a sértett mellé érve szándékosan a sértett járműve felé kormányozva leszorította a sértettet az útról, megállásra kényszerítette. A manőver során az autók visszapillantó tükrei össze is értek. A sértett által vezetett járműben öten utaztak, köztük két kiskorú gyermek. Miután a terhelt megtudta, hogy a sértett rendőrt hívott elhajtott a helyszínről.

Az ügyészség az elkövetőt közúti veszélyeztetés bűntettének elkövetésével vádolja. Vele szemben három év szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a terheltet a bíróság tiltsa el a járművezetéstől. A nyomozás során a Győri Rendőrkapitányság rendőrei jártak el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni – szól a közlemény.

Szólj hozzá!

A legnagyobb hőségben is helyt áll a GYHG - a kánikulában is zavartalan a hulladékszállítás

A győri hulladékgazdálkodási társaság a rendkívüli meleg ellenére is biztosítja a folyamatos szolgáltatást, miközben dolgozói védelmére is kiemelt figyelmet fordít. 

100 lakást építenének az egykori kőszegi SOS gyermekfalu területén

A helyi önkormányzat támogatja a beruházást, ugyanakkor vannak még megoldásra váró feladatok.

Megverte anyját egy férfi a szombathelyi vasútállomás előtt

Apja próbálta csitítani az agresszív férfit.

Az elektromos járművek idén nyáron is hódítanak!

A nyári szezon beköszöntével a városi utcák és a vidéki kerékpárutak képe alapvetően megváltozik.

Szakács András szerint minimum ellentmondásos a győri Fidesz–KDNP álláspontja a szolidaritási adóval kapcsolatban

Azt megszavazta ugyan a helyi Fidesz, hogy a szabályozás a jelenlegi formájában nem jó, de azt a határozatot mégsem vonták vissza amiben tavaly még azt állították, hogy az elvonás Győr stratégiai érdeke. 

Állásfoglalást készített az abdai képviselő-testület a Juhász Balázst érintő NKA-ügyben 

A testület a település jó hírnevének védelmére hivatkozva fogalmazott meg határozati javaslatot, amely a képviselő megbízatásának mérlegelését is felveti.

Válogatós a kutyusod vagy igényes?

Sok gazdi ismeri azt a helyzetet, amikor izgatottan kitölti a kutya táljába a vacsorát, a négylábú kedvenc azonban csak megszagolja az ételt, majd érdektelenül elsétál.

Medián: a többség nem tiltaná a Pride-ot

A teljes népesség 58%-a szerint az iskolai tananyagnak a homoszexualitás és a nemi sokszínűség témájára is ki kell térnie.

Nem mindegy, mennyit fizetsz vissza – mutatjuk, miért

Egy hitel felvételekor sokan elsősorban azt nézik, mekkora összeget tudnak havonta kényelmesen törleszteni.

Vasivíz: Az Oladi Plató szennyvízelvezető rendszere jelen állapotában nem alkalmas arra, hogy közműként a társaságunk üzemeltetésre átvegye

A víziközmű szolgáltató nem is lát arra esélyt, hogy a közeljövőben az átvétel megtörténhessen. Amennyiben a társulás megszűnik, úgy az átvétel szinte ellehetetlenülne.

Több mint 3 milliárd forintos uniós program segíti az álláskeresőket Győr-Moson-Sopron megyében

Többféle támogatás is elérhető: bértámogatás, a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatások, valamint képzéshez kapcsolódó, az álláskeresést ösztönző juttatás.

Új igazgatóságról döntött a közgyűlés - nehéz örökséget vesz át a Győr-Szol új vezetése

Milliárdos hiányok, rendőrségi nyomozások, vitatott beruházások és vezetőváltások után kaphat új irányítást a város talán legfontosabb önkormányzati cége.

Rendkívüli intézkedéseket vezet be a kormány a történelmi hőhullám miatt

Home office az államigazgatásban, felfüggesztett kamionstop, fokozott tájékoztatás és országos készültség – a hétvégén akár 40 Celsius-fok is lehet.