Május végétől magánvonattal lehet eljutni Győrből az Adriai-tengerhez

ugytudjuk.hu 2021-02-18 14:31:00
A Regiojet magánvasút megkezdte a jegyértékesítést az Adriai-tengerhez induló járatokra.

A Regiojet közép-európai magánvasúti szolgáltató megkezdte a jegyértékesítést az Adriai-tengerhez induló éjszakai járataira Horvátországba - közölte csütörtökön a cseh társaság és a járotot Magyarországon üzemeltető Continental Railway Solution Kft. közös közleményben.

A tájékoztatás szerint az első járat május 28-án indul, és új útvonalon - Prága-Brünn-Pozsony-Budapest-Zágráb-Rijeka/Split - között közlekedik. A vonatok májusban, júniusban és szeptemberben heti három alkalommal, illetve júliusban és augusztusban mindkét irányban naponta közlekednek.

A közleményben Szigeti András, a Continental Railway Solution kft ügyvezetője elmondta, hogy az Adriai-tengerhez közlekedő Regiojet vonataira

az idén Budapesten és Győrben lehet majd felszállni, és jelentős utasszámbővüléssel számolnak.

A Regiojet vonatai Horvátországba a tavaly nyári szezonban közlekedtek először, összességében több mint 60 000 utast szállítottak mindkét irányba. A vonatok átlagos kihasználtsága 90 százalék fölötti volt. 

A RegioJet, a legnagyobb közép-európai magánvasúti személyszállító társaság, vonatai jelenleg Csehország, Szlovákia, Magyarország, Ausztria, és Horvátország területén közlekednek. A társaság központja a csehországi Brünn (Brno) városában található, a cég tulajdonosa Radim Jančur cseh befektető.

A 2019-es év a RegioJet fennállásának történetében üzletileg az eddigi legsikeresebb időszak volt. Az adózás előtti nyereség 2019-ben 167 millió cseh korona volt, míg az EBITDA nemzetközi standardok szerint kalkulált eredmény 502 millió cseh koronát érte el, 2020-ban a koronavírus-járvány a RegioJet járatait is korlátozta.

Szólj hozzá!

4 százalékkal kellett túlárazni a kivitelezőknek a Győr-Szollal kötött szerződéseket, amit aztán vissza kellett adni a cégnek 

Tegnapi cikkünkre reagálva, most névvel vállalta állításait egy volt társasházkezelő hozzátartozója, aki túlárazott munkákról és furcsa lomtalanításokról mesélt lapunknak.

A Győr-Szol Zrt. igazgatósága a Győr Plusz médiumok megszüntetése mellett döntött

A médiacég közleményben tudatta, hogy a megszűnés tényét.

A szombathelyi Dobó SE elnöke arra kérte a TISZÁ-ra szavazókat, hogy töröljék őt az ismerősei közül

Miközben a klub szövetségi alelnöke a TISZA-kormány alatt próbálja megújítani a magyar atlétika belső viszonyait. Furcsa együttállás ez.

Visszahívták a gyanús sárvári foglalkoztatásban érintett Lágler Pétert a Sportfólió Kft. felügyelőbizottságából

Gagyi Levente kikerült a Fürdő FEB-jéből, Klimits István lett a Humán Erőforrás Bizottság elnöke. Sárváron újraosztották a bizottsági és felügyelőbizottsági helyeket.

Terméskővel betört egy boltablakot, majd autót rongált Nyúlon egy férfi

A vádlott ugyanazon az estén több helyszínen is garázdálkodott, végül egy családi ház udvarára is bement jogtalanul, ahol megivott egy üveg italt. 

Konkrét lépéseket fogalmazott meg a kormány a Nyugat-Magyarországi azbeszt-üggyel kapcsolatban

Azonnali kockázatcsökkentő intézkedések, behozatal felfüggesztése, és a felelősök számonkérése.

Német testvérváros kórusa ad koncertet Győrben a Szentlélek-templomban

Ingyenes hangversennyel érkezik Sindelfingen nagy múltú együttese, a Cappella Nuova és a Stiftshoforchester.

Lakossági fórumot tartanak a győri zártkertekről a városházán

A városvezetés szerint fontos tisztázni, milyen szabályok és lehetőségek vonatkoznak a zártkerti ingatlanokra.

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.