Késsel rabolták ki a győri utcazenészt a vasúti aluljáróban

Papp László Tamás 2021-02-15 08:36:00
A cselekményről kamerafelvétel is készült.

Tavaly nyáron két fiatalember úgy rabolt ki Győrben egy 30 éves utcazenészt, hogy kést fogtak rá – írja a megyei főügyészség közleménye.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a 27 és 26 éves férfiak 2020 augusztusában az aluljáróban zenélő sértettől először pénzt kértek, aki ezt visszautasította. Ezután a terheltek másoktól is kértek pénzt, de senkitől nem kaptak.

Ekkor visszamentek a sértetthez, és egy 10-15 cm pengehosszúságú kést fogtak rá, miközben azzal fenyegették, hogy ez „az ő területük”, és a sértett gitártokjából 4000 forintot ot elvettek.

A már többszörösen büntetett, letartóztatásban lévő terheltekkel szemben az ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás miatt emelt vádat. Tettükért öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés büntetés szabható ki.

Az ügyben a nyomozást a Győri Rendőrkapitányság folytatta le, érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fog hozni.

A rablásról készült kamerafelvétel itt tekinthető meg.

Kirabolták az utcazenészt

Tavaly nyáron két fiatalember úgy rabolt ki Győrben egy 30 éves utcazenészt, hogy kést fogtak rá, miközben azzal fenyegették, hogy ez „az ő területük", és a ...

Szólj hozzá!

23 millió 800 ezer forintba került a tavalyi Asztalkő Fesztivál, 83 ezer forint jutott a velemi óvodának adományként

A Balázsy Péter, megyei jegyző által elnökölt egyesület tavaly hiába csupán 2 éves volt, így is 20 millió forintos állami támogatást kapott. 

Szombathely az ötödik legbiztonságosabb magyar város

A hévíziek érezhetik leginkább biztonságba magukat, Győr a 16. a listán.

Egy old timer Volkswagen bogárral gurul az Őrségbe Magyar Péter

Zala megy és Vas megye következik az országjárásban.

Milyen legyen a karikagyűrűd?

Te mit gondolsz, hogyan lehetne a legjobban kihangsúlyozni a karikagyűrűd stílusát? Ha valami igazán különlegesre vágysz, a mai karikagyűrűk között számos felületkezelési lehetőség közül választhatsz.

Az otthon fűtési rendszer karbantartása: a biztonságos és hatékony működés kulcsa

Otthonunk kényelme és biztonsága nagymértékben függ attól, hogy a fűtési rendszereink milyen állapotban vannak.

Pótfelvételi kisokos: még nem késő egyetemet választani

Július 30. és augusztus 7. között lehet jelentkezni. 

Az adagoló szivattyú: javítsd vagy cseréld?

Gondoltál már arra, hogy mi történik, ha egy adagoló szivattyú felmondja a szolgálatot? A legtöbb jármű és gép számára az adagoló szivattyú kulcsfontosságú, így meghibásodása nem csupán kényelmetlenséget okoz, hanem akár súlyos károkat is eredményezhet.

A bevallások nem megfelelő gyakoriságára figyelmeztet a NAV

Ma indul az új adategyeztetési kampány. 

Nem adott elsőbbséget és balesetet okozott egy férfi Szombathelyen

Az utasa súlyos sérülést szenvedett, őt pedig eltilthatják a vezetéstől. 

Több mint 350 millió forint ment el a VOKS2025 szavazólapokra 

Nem ellenőrizték, hogy valaki többször is kitöltötte-e, elhitték bemondásra, hogy nem. 

Medencék alá műpázsit: Praktikus és esztétikus megoldás

Sokan szembesültek már azzal a problémával, hogy a kerti medencéjük alja megsérült az éles kövektől vagy a felszín alatti gyökerektől. Ez sajnos nem ritka, és többeket elgondolkodtatott már, mivel is lehetne megvédeni a medence alját, hogy ellenállóbb legyen.

14 és fél milliárd forintból bővíti körmendi gyáregységét az Egis

Az állam 3 és félmilliárd forinttal száll be a költségekbe.