Tízezrek tajszáma válik érvénytelenné pénteken

ugytudjuk.hu 2021-02-12 10:30:00
Azokat érinti, akiknek több mint hathavi, 48 ezer forintot meghaladó tartozása van.

Február 12. után érvénytelenné válik a társadalombiztosítási azonosító jele annak, akinek az egészségügyi szolgáltatási járulékból több mint hathavi, 48 ezer forintot meghaladó tartozása van. Akinek érvénytelen a tajszáma, nem lesz jogosult egészségügyi ellátásra.

A Telex felidézi, hogy az erről szóló jogszabály 2020-ban lépett hatályba, gyakorlatban mostantól érint mindenkit, mivel hat hónapban lett meghatározva az az idő, amennyi nem fizetés után érvénytelenné válik a tajszám. Több tízezer embert érinthet a dolog, az Infostart szerint, több mint 70 ezren tartoznak legalább félévnyi összeggel.

A kormány célja az volt a törvénnyel, hogy kiszűrje a rendszerből a „potyautasokat”, az eredeti terv szerint a már háromhavi járulékkal tartozókkal is kifizettették volna az orvosi kezelés költségét. A parlament végül egy enyhített verziót fogadott el tavaly júliusban (a türelmi idő mellett azt a pontot is módosították, hogy senki nem eshet el az ellátásból állandó lakcím hiánya miatt).

A törvény nagy felháborodást váltott ki, a Magyar Orvosi Kamara elnöksége levélben kérte Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá. A legfőbb probléma, hogy nincs okunk azt gondolni, hogy a jelentős többség direkt potyázna, sokan inkább szociálisan rászoruló emberekről, pl. feketén dolgoztatottakról, az oktatásból kikerült, de munkát még nem talált fiatalokról lehet szó - írja a Telex.

Azok akiknek mától érvénytelen a tajszáma, alapesetben nem vehetik igénybe az állami egészségügyi ellátást, ez alól néhány ellátás számít kivételnek: a mentés vagy a járványügyi intézkedés ilyen, de ha valaki érvénytelen tajszámmal veszi igénybe a sürgősségi ellátást, később megpróbálják behajtani tőle a költségeket. Az ellátásért a kórházak annyi pénzt kérhetnek, amennyit a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől kapnának a biztosított páciensek után, ez legfeljebb 750 ezer forint lehet. A többi egészségügyi szolgáltatást csak előre fizetéssel lehet használni érvénytelen tajszámmal.

A helyzet újabb terhet rak orvosokra szakértők szerint, mert el kell dönteniük, egy érvénytelen tajszámú beteg problémájának kezelése sürgősségi ellátást igényel, vagy nem.

Szólj hozzá!

FONTOS: vasárnap zárva lesz az összes GYHG-hulladékudvar

Szeptember 6-án családi napot tart a társaság, így ezen a napon egyik hulladékudvar sem nyit ki.

Ingyenes füzetcsomag várta a győri elsősöket az iskolapadban

1350 csomagot készíttetett az önkormányzat, a füzetek, ceruzák és festékek mellé még tornazsák és egy kis polgármesteri biztatás is jutott.

Elérhetetlen a sárvári Híd a Jövőnkért Egyesület elnöke, Németh Zsolt

Pedig kíváncsiak lettünk volna, hogyan értékeli az időközi választást, ahol a jelöltjük mindössze 8 szavazatot kapott.

Akciófilmbe illő jelenetek Mosonmagyaróvár mellett: motorháztetőn vitte az autószerelőt, mert fizetés nélkül akart távozni - akár 11 évet is kaphat

A 40 éves férfi egy 40 ezer forintos számlát nem akart rendezni, végül rablással, közúti veszélyeztetéssel és segítségnyújtás elmulasztásával is megvádolták.

Távozik Polt Péter az Alkotmánybíróság éléről

Rajta kívül három másik tagnak is nyugdíjba kell vonulnia.

Kósa Roland: meghosszabbítják a strandszezont az Aranypart II.-n

Szeptemberben további három hétvégén marad a nyári kiszolgálás a győri szabadstrandon, ahol az elmúlt két évben több fejlesztést is elvégeztek.

Új igazgatóját keresi a Győri Levéltár – szeptember végéig lehet jelentkezni

A jelenlegi direktor öt éves szerződése után, az új vezető is ennyi időre kap majd bizalmat.

Nem ért széksértést a Fidesz-frakciónál Hajtó Péter, Pintér Bencének címzett “Te nagyon szerencsétlen!” beszólása 

A személyeskedéstől hemzsegő vita végén a független képviselő megtarthatta bizottsági pozícióit.

Terepen a jó világítás nem extra, hanem a biztonság része

A terepjáró képességeit többnyire a hajtással, a hasmagassággal, a futóművel vagy éppen az abroncsokkal szokás összekapcsolni, pedig sötétedés után egy egészen más felszerelés kerül előtérbe.

Megszavazta a győri közgyűlés az óvodai közétkeztetés módosított egységárait 

Az elhúzódó közbeszerzési folyamatok mellett is biztosított a közétkeztetés.

Azbeszt-ügy: folytatódnak a szerpentinit-vizsgálatok Győrben, újabb érintett magáningatlant egyelőre nem találtak

Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.

Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Hogyan előzzük meg a mentális kiégést a mai világban?

A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.

Rendkívüli közgyűlés Győrben: elakadt az iskolai közétkeztetés közbeszerzése – fontos döntéseket kell meghozni a képviselőknek

Az óvodai étkeztetésről már ma dönthet a testület, az iskolák esetében azonban a jogorvoslati eljárások miatt akár hónapokat is csúszhat a szerződéskötés.

Kiírták a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői pályázatát

Szeptember 25-ig várják a jelentkezéseket.

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.