Tél Kapitány támad, teljes kapacitással dolgozik a napokban a Magyar Közút

Fehér Buda 2021-02-10 08:25:33
0-24 órában dolgoznak a szakértők a 32 ezer kilométeres közúthálózaton.

Az előrejelzések alapján csütörtökön viharos széllel markáns lehűlés veszi kezdetét, de ezt megelőzően ma és holnap is több megyében havazás, hófúvás és ónos eső is várható. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a következő napokban teljes kapacitással, összesen 850 munkagéppel, szükség esetén 130 hómaróval továbbra is 12 órás váltott műszakokban, folyamatosan, ütemezetten végzi majd országszerte a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat, tudtuk meg a közútkezelő közleményéből.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. téli üzemeltetésben dolgozó 3300 fős állománya a következő napokban is 12 órás váltott műszakokban, 0-24 órás szolgálatot lát el a 32 ezer kilométeres közúthálózaton, ugyanis az előrejelzések alapján a markáns lehűléssel együtt főleg az észak- és nyugat-dunántúli, valamint az észak-magyarországi térségekben a havazás mellett ma és holnap ónos eső is várható. Ezen kívül a közlekedőknek viharos, nagy erejű széllökésekkel is számolniuk kell – főleg a Dunántúlon, ahol akár 70-80 km/órás szél is lehetséges - mely a havazásban érintett területeken szerdán kisebb hófúvásokat is eredményezhet, elsősorban Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém és Somogy megyében. De akár az elmúlt napok csapadékos időjárása miatt felázott talaj nyomán fákat is kidönthet a viharos szél. Az ónos eső és a tapadó hó mennyiségétől és súlyától függően pedig kisebb-nagyobb ágak is letörhetnek, amelyek akár az úttestre kerülve a közlekedést is befolyásolhatják.

A téli üzemeltetési munkákat a társaság meghatározott rend szerint, ütemezetten, első körben a gyorsforgalmi utakon, majd a fő-, végül a mellékutakon végzi el és ezeket a köröket addig ismétli, amíg az időjárás és az útviszonyok indokolják. A markáns lehűlés miatt péntektől-vasárnapig várhatóan a síkosságmentesítési munkákon lesz a hangsúly, ezért ahol csak lehet és szükséges, már megelőző sószórási munkákat végeznek a szakemberek és az útszóró són kívül kálcium-klorid oldatot is használnak majd ezen tevékenységük során. A téli üzemeltetésről a társaság következő videójában további hasznos információkat tudhatnak meg a közlekedők: 

 

Téli üzemeltetésről röviden

Hány munkagépet tud bevetni télen a Magyar Közút, hol, milyen rend alapján járnak ezek a gépek? Milyen utakat kezel a cég és mikor kerül sor a hóeltakarításr...

 

A Magyar Közút a következő napokban is teljes kapacitással, minden rendelkezésére álló humán és gépi erőforrásával is azon dolgozik, hogy a folyamatos közlekedési feltételeket biztosítsa a járművezetők részére. Ugyanakkor arra kérik a szakemberek az autósokat, hogy a héten várható téliesebb időjárás, főleg az ónos eső és a viharos széllökések miatt mielőtt útnak indulnak, előtte tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról, forgalmi helyzetről és az alapján tervezzék meg esetleges utazásaikat. Ezt a legegyszerűbben a www.utinform.hu oldalon keresztül tehetik meg, de a társaság országos és megyei diszpécserei is állnak az érdeklődők rendelkezésére, elérhetőségeik megtalálhatóak az előbbi weboldalon.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.