A Crushers a Divízió I-ben, a Győr Sharks a HFL-ben indul a következő szezonban

Vágvölgyi Bálint 2021-02-10 19:04:00
A szombathelyiek csak egy csapatot indítanak a felnőtt amerikaifoci-bajnokságban.

A Magyar Amerikai Futball Szövetség elkészítette a 2021-es felnőtt bajnokság sorsolásait, a tavalyi év koronavírusos káosza után idén újra három osztályban küzdenek meg egymással a csapatok.

A MAFSZ 2020 végétől kezdve három külföldi csapattal is tárgyalt, hogy induljanak a HFL-ben. Végül vagy a határzárra vagy pénzügyi okokra hivatkozva sem a Bratislava Monarchs, sem két ukrán csapat, a Kijev Capitals és Kijev Patriots nem vállalta a legmagasabb osztályban való szereplést.

A Miskolc Steelers ebben a szezonban nem a legmagasabb osztályban indul, hanem közös csapatot indít a Miskolc Renegadessel és a Divízió I-ben fognak szerepelni. Ez tehát azt jelenti, hogy a HFL-ben a tavalyi Divízió I-győztes Győr Sharkson kívül (tavaly ugye ez volt a legmagasabb osztály), a Budapest Cowbells, a Budapest Wolves és a Fehérvár Enthroners indul.

A szövetség tájékoztatása szerint a HFL-ben két alapszakaszi kört rendeznek. Az első körben mindenki játszik mindenkivel a csoporton belül, ami után az utolsó helyen végzett csapat kiesik, és a maradék három csapat újabb kört játszik. Második alapszakaszi körbe jut az első három csapat, akiknek a kieső csapat ellen elért eredményeit semmissé tesszik és így állítják fel sorrendet elsőtől harmadik helyig. A második alapszakaszi körben ismét mindenki játszik mindenkivel csoporton belül, azzal a kitétellel, hogy aki az első alapszakaszi körben fogadott egy csapatot, az a másodikban utazni fog. A második alapszakaszi kör után az első két csapat játssza a döntőt.

Az NBA Crushers most is a Divízió I-ben fog indulni, ahol a benevezett nyolc gárdát kettő, négy csapatos csoportba osztották.

Keleti Csoport:

  • Dabas Sparks
  • DEAC Gladiators
  • Eger Heroes
  • Miskolc American Futball Team

Nyugati Csoport:

  • Budapest Cowbells II
  • Budapest Titans
  • NBA Crushers
  • VSD Rangers

Minden csapatra öt mérkőzés vár: csoporton belül mindenki mindenkivel meccsel, a másik csoportból pedig két csapattal játszik még. A csoportmeccsek után az elődöntőkben a Nyugati első helyezett fogadja Keleti csoport másodikat, a Keleti első pedig értelemszerűen a Nyugati csoport másodikat. Az elődöntő győztesei játszanak majd a Pannon Bowlon.

A Crushers idén nem indít második számú csapatot, így a szombathelyi csapat nem fogja magát képviseltetni a Divízió II-ben.

A fent feltüntetett összecsapások nem a meccsek végső sorrendjét mutatják, azt a versenynaptár tartalmazza majd később.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.