Szoboszlai Dominik nyerte a Magyar Aranylabdát

Székely Zoárd 2021-02-08 19:59:47
Idén 23. alkalommal hirdettek győztest.

Szoboszlai Dominik, az RB Leipzig és a magyar válogatott labdarúgója érdemelte ki a Magyar Aranylabda-díjat a 2020-as teljesítményéért.

A húszéves futballista lipcsei csapattársát, az elmúlt két évben győztes kapust, Gulácsi Pétert előzte meg szoros küzdelemben, míg a harmadik helyen a német együttes harmadik magyar játékosa, Willi Orbán zárt.

A Magyar Aranylabda kategóriában csak magyar játékosra lehetett szavazni függetlenül attól, hogy az illető a hazai bajnokságban, vagy külföldön futballozik. Szoboszlai Dominik - aki a 2020-as esztendőben a Salzburgban szerepelt - még egy kategóriában első lett, ugyanis egymás után negyedszer választották a legjobb utánpótláskorú játékosnak.

A legjobb NB I-es futballista címet Tokmac Nguen, az OTP Bank Ligában címvédő és éllovas Ferencváros norvég légiósa kapta két klubtársát, a tavaly győztes kapust, Dibusz Dénest, illetve Sigér Dávidot megelőzve.

A legjobb edzőnek a francia Paris Saint-Germain másodedzőjeként Bajnokok Ligája-döntős Lőw Zsoltot választották, aki azóta már a Chelsea-nél tölti be ezt a posztot. Mögötte a fehérvári Márton Gábor és a paksi Bognár György zárt. A magyar futballért dolgozó külföldi szakemberek között Marco Rossi szövetségi kapitány végzett az élen, miután az olasz szakember vezetésével a nemzeti együttes kijutott a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra. Másodikként a Ferencváros ukrán trénere, Szerhij Rebrov végzett, aki 25 év után a BL főtáblájára vezette a zöld-fehéreket.

Az nb1.hu szakportál felkérésére ezúttal a megszokott öt kategória mellett az évtized legjobb futballistáját is megszavazták az újságírók. Ezt a díjat a már visszavonult, jelenleg az U21-es válogatottat irányító Gera Zoltán nyerte a kapus Király Gábort és a válogatott jelenlegi csapatkapitányát, Szalai Ádámot megelőzve.

A díjat az nb1.hu alapítója és örökös főszerkesztője, a 2012-ben elhunyt Imre Mátyás 1998-ban hívta életre, vagyis az idei volt a 23. alkalom.

 

Fotó: MTI

Szólj hozzá!

Lemondott Haba Vilmos, a győri Jobbik elnöke

Facebook-oldalán jelentette be a hírt.

Weöres Sándor és Károlyi Amy beugrott egy feketére a szombathelyi Nagyszállóba

Különös alakok lepték el a bezárt hotel földszinti ablakait. Derkovits Gyula önarcképe is megjelenik.

Gyógygombák és kender: harmónia az egészség szolgálatában

Az idők folyamán a természet ajándékai mindig is fontos szerepet játszottak az egészség megőrzésében.

Megkezdődik a szombathelyi Liget utcai híd felújítása

Jövő héttől lehet forgalomkorlátozásra számítani a környéken.

200 millió forintot nyert Körmend a Rákóczi Ferenc utcai háziorvosi- és fogorvosi rendelők fejlesztésére

Az épületek új hőszigetelt ablakokat kapnak, és LED világítást szerelnek fel.

Belvárosi forgalomkorlátozást hoz magával a szombathelyi Urban pARTy

Szombaton sétáló utcává változik a Kőszegi utca.

Alig 3 millió forint nyereséggel zárta a tavalyi évet a C.P. Portál Kft.

Miközben közel félmilliárd forint volt Varga Jenő, sárvári önkormányzati képviselő cégének a bevétele.

Újra Fröccsnapok lesznek a hétvégén Győrben 

Jön a nyár legpezsgőbb hétvégéje.

Remek rajt a Gyermek OB-n Győrben 

A városban tényleg úszóbajnokok születnek.

Gépjármű-kiskereskedelemre váltott Illés Károly vállalkozása

Továbbra is veszteséget termel a szombathelyi önkormányzati képviselő Kft.-je.