Szikora Robi: Űzzük ki az ördögöt Marilyn Mansonból

Székely Zoárd 2021-02-07 08:23:44
Jön a csikidám exorcizálás!

Marilyn Manson körül sistereg a légkör manapság: a botrányt volt menyasszonya, Evan Rachel Wood robbantotta ki azzal, hogy bántalmazással és szexuális zaklatással vádolta meg az énekest. Ezt követően számos nő állt elő azzal, hogy Manson hasonlóan viselkedett velük, míg végül az ügy már ott tart, hogy a rockzenész sorra veszíti el a munkáit.

Marilyn Mansont ejtette a lemezkiadója

Nem dolgozik többet együtt Marilyn Mansonnal a Loma Vista Recordings nevű lemezkiadó. A cég azután döntött így, hogy Evan Rachel Wood, a Westworld színésznője elmondta, a kapcsolatuk során Manson folyamatosan bántalmazta őt. Wood bejelentése után az énekes több exe is elmondta a saját történetét, amelyeket hallva a lemezkiadó úgy döntött, többet nem támogatják a világsztárt, aki éppen az új lemezét promotálta.

Az ügy kapcsán a Bors felkereste Szikora Robit, a csikidám hazaárulók antikrisztusát, aki elmondása szerint

már évtizedekkel ez­előtt megérezte a dolgot, és ma sem rejti véka alá véleményét az ijesztő külsejű sztárról, akinek hófehérre púderezett arcával, füstösre festett szemével, átlátszó kontaktlencséjével, fémekkel tűzdelt fogsorával, fekete rúzsos szájával mindig is gyerekeket lehetett ijesztgetni.

„Nemcsak megjelenése, a dalszövegei is elrettentő példák. Én ma is féltem a fiatalokat ettől a sátáni fröcsögéstől. Nem véletlenül tartottunk misét, amikor kétszer Magyarországon járt, s imádkoztunk azért, hogy ne sikerüljön ellopnia a fiatalok lelkét. Nem voltam naprakész arról, hogy mi történt vele az utóbbi időben, ám nem ért váratlanul, hogy mire képes ez az ember"

– nyilatkozta az R-Go frontembere.

„Én érte so­sem imádkoznék, de ellene sem, csak sajnálom. Az az igazság, maga az ember is kell hozzá, hogy valakit megszálljon a go­nosz, ugyanis azt be is kell en­gedni. Ő el­veszett, és szerintem valami ördögűzésnek ké­ne alávetni, hogy valami is segíthessen rajta"

– tette hozzá.

 

Fotó: RTL Klub

Szólj hozzá!

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.

A közgyűlés elfogadta a Győr+ és az önkormányzat vagyonkezelői szezrződésének módosítását

Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég. 

Komoly összegben fogadnánk, hogy elhoztuk az összes győri programot a hétvégére

Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: “Én azt gondolom hogy önök az igazuk bizonyítása érdekében megtévesztették a győrieket!”

Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen. 

Vitézy Dávid és Kátai-Németh Vilmos is miniszter lett a TISZA-kormányban

A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül. 

Nem oszlatta fel magát, tovább dolgozik a győri közgyűlés

Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott. 

A Győr+ nem tájékoztatta a tulajdonos Győr-Szol Zrt-t, hogy ma már nem jelenik meg az ingyenes újság

Sárkány Pétert kérdeztük a kialakult helyzetről. Tóth Rebeka vezérigazgatót is kerestük, de őt sem mi, sem a Győr-Szol nem érte utol. 

Hatékony védelem az automatizált biztonsági rendszerek segítségével

A modern internetes világban, ahol a fenyegetések száma és összetettsége folyamatosan növekszik, a vállalatok számára létfontosságú a megfelelő kiberbiztonsági stratégiák alkalmazása.

Hogyan óvhatjuk meg a szemkörnyéki bőrt?

A szem körüli bőr rendkívül vékony, épp ezért különösen érzékeny a külső hatásokra.

Az ügyészségi nyomozás még véget sem ért, de a Vas Népe már megírta, hogy nem igaz, hogy valakit munka nélkül fizettek a Sárvári Gyógyfürdőben

A megyei napilap korábban egy sort sem írt arról a mutyiról, ami az országos média figyelmét is felkeltette.

A hőfok szerepe a hidraulika rendszerek hatékonyságában

Gondolta volna, hogy mennyire fontos szerepet játszik a hőszabályozás a hidraulikus rendszerek működésében? Az ilyen rendszerek, különösen teherautókban és munkagépekben, jelentős mennyiségű hőt termelnek működés közben.

Két győri fa kapott faértéktáblát a Föld napján

Egy 150 éves platán és egy különleges tölgy lett a városi zöldfelületek jelképe.

Időközi választás jön Sárváron

Augusztus végére tűzik ki a szavazás időpontját.

Rezidensi-kutatói programot indít a Semmelwis Egyetem és a szombathelyi oktatókórház

A kezdeményezés egy több mint harminc egészségügyi intézményt és szervezetet magába foglaló stratégiai együttműködés része.

A modern kertgondozás forradalma: akkumulátoros kerti gépek a jövőben

A kertápolás területén az utóbbi években jelentős átalakulások történtek, melyek új távlatokat nyitottak a zöld területek szerelmesei előtt.

Szórólapokkal agitált V.Németh Zsolt mellett a kampányban Győrvár polgármestere

Kaczor Zsolt szerint nem mint polgármester, hanem mint magánember kérte a falu lakóit, hogy a fideszes jelöltre szavazzanak. A szórólapokat közmunkások hordták ki, munkaidőn kívül.

Laczkovits-Takács Tímea lett a győri Fidesz-KDNP frakcióvezetője

Egy friss közlemény szerint Fekete Dávid már előzetesen is csupán az országgyűlési választásokig vállalta a frakcióvezetést