Ungár: Hende már csak akkor tud ártani, ha megdicsér

Székely Zoárd 2021-02-05 17:38:42
Kemény összecsapásra lehet számítani 2022-ben.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Hende Csaba, a Fidesz szombathelyi országgyűlési képviselője „Kérdések és válaszok első kézből” címmel osztott meg egy videót saját Facebook-oldalán, amiben többek között szerkesztőségünk kérdéseire is válaszolt.

Hende Csaba szerint nem ígért egymilliárd forintot a 86-os út zanati szakaszának forgalom csillapítására

Szinte már-már sajtótörténeti eseménynek lehettünk tanúi tegnap. Hende Csaba (Fidesz-KDNP) a szombathelyi térség parlamenti képviselője videós kérdezz-feleleket tartott, ami előtt szerkesztőségünknek is megadta azt a lehetőséget, hogy kérdezzünk tőle. Szerkesztőségenként három kérdést lehetett feltenni. A mi kérdéseink a következők voltak: Korábban kérdésünkre úgy nyilatkozott, hogy a Szombathelytől, a kormányzatilag elvont pénz mértéke mindössze mogyoró.

Hende Csaba azt is elárulta, hogy nem mást szeretne közös ellenzéki jelöltként látni Vas megye 1. sz. országgyűlési egyéni választókerületében a 2022-es választáson, mint Ungár Pétert. A fideszes képviselő kifejtette, milyen jó véleménnyel van Ungár Péterről: egy roppant felkészült, nagyon tehetséges fiatal politikusnak tartja őt, hiszen régóta ismeri az LMP képviselőjét és annak kitűnő családját.

„Én szorítok neki, hogy nyerje meg a baloldali előválasztást, mert hogy ha ő lesz majd a Fidesz jelöltjének az ellenfele, akkor a szombathelyiek nem tudnak rossz döntést hozni. Akkor két jó lehetőség közül tudnak majd választani"

– jelentette ki Hende.

Ungár Péter az Indexnek reagált Hende nyilatkozatára:

„Tisztelem benne azt a reális önértékelést, ami azt mutatja, hogy ő már tényleg csak úgy tud egy másik politikusnak ártani, ha megdicséri. A szombathelyiek is ezt gondolják róla, meg most már ő is ezt gondolja magáról. Ez egy jó dolog"

Ungár szerint rosszul döntést hoznának a szombathelyiek, ha 2022-ben újraválasztanák Hende Csabát. A fideszes képviselő dicsérő szavaira így reagált:

„Ez a szerelem egyoldalú."

Az LMP Vas megyei országgyűlési képviselője kijelentette, hogy „Hende Csaba megbukott a Fideszben, nem tud forrásokat szerezni a városnak”, mivel jelenleg minden környező megyeszékhelynek – Zalaegerszegnek, Győrnek, Veszprémnek, és Székesfehérvárnak is – jobb lobbiereje és érdekérvényesítő képessége van, „ez pedig nagyrészt Hende Csaba hibája”.

„Hende Csaba egy bukott politikus, és 2022-ben a szombathelyiek meg fogják buktatni"

– állapította meg Ungár Péter.

 

Ungár Péter résztulajdonos az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban. 

Szólj hozzá!

Kőszeg és Körmend együtt pályázik a Kastélyút Programba

Akár 300 ezer euró is érkezhet az Alpokaljára, turisztikai programra.

Palotai Károly emlékoszlopot avattak Győrben 

A focistaként és játékvezetőként is csúcsra ért legendát, emberségéért szerették igazán. 

37 ország 170 sportolóját várják Szombathelyre

Argentínából, Ausztráliából, Új-Zélandról, Bangladesből, Kínából, Kolumbiából, Hongkongból, Indonéziából, Indiából, Jamaicából, Mongóliából, a Dél-afrikai Köztársaságból és Tajvanról is éreznek sportolók.

Négy generációs vendéglátós család volt, most mégis bezárták a szombathelyi Május 1 vendéglőt

Az adó és az adminisztrációs terhek késztették erre őket. Most vendégházként üzemel tovább az épület.

A motorok világítása: hatékonyabb és biztonságosabb megoldások

Valaha gondolkodtál már azon, hogy milyen fontos szerepe van a motorokon alkalmazott világításnak?

Hamis Labubu szállítmányra csaptak le a NAV-osok

A fináncok több mint 43 ezer darab hamis játékfigurát és kiegészítőt találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Magyar Péter: Orbán háromszor buktatta le magát Hont András propagandistánál. Mennie kell. Menni fog.

A TISZA szerint nyilvánvalóvá vált, hogy milyen közpénzpazarlás folyik.

Győr lesz a házigazdája az 53. Országos Elsősegélynyújtó Versenynek

Elsősegély élesben a városban, szeptember 20-án. 

Hogyan lehet még energiatakarékosabb az otthonunk?

Napjainkban a fenntarthatóság a legfontosabb szempontok közé tartozik.

A Pelikán Hotel éttermébe költözne a Pannónia 

De a Pannónia Ház sem maradna üresen. Az egyelőre tervek szintjén létező elképzelésről az üzemeltető egyelőre nem nyilatkozott.

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.