Dézsi Csaba András szerint a környezetvédők félretájékoztatják az embereket

Pintér Bence 2021-02-05 19:09:00
A győri polgármester a rádióban arról beszélt, hogy a strandnál történt fakivágások ügyében csak fontosnak akarják láttatni magukat a környezetvédők.

A GyőrPlusz Rádió vendége volt Dézsi Csaba András győri polgármester (Fidesz), ahol többek között az élményfürdő építéséről, azon belül is a fakivágásokról beszélt.

A győri polgármester szerint a környezetvédőknek dolgoznia kéne, nem félretájékoztatnia az embereket, hogy magukat fontosnak láttassák.

Dézsi Csaba András arra utalhatott, hogy a közösségi médiában Lajtmann Csaba (Reflex Egyesület) korábban sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy kivágták ezeket a fákat, majd megjegyezte, hogy nem csak beteg fákat vágtak ki – ezt sugallta ugyanis korábban a polgármester vonatkozó posztja.

A polgármester szerint ha van politikus, akinek fontos a környezetvédelem Győrben, az ő. „Azt nem tartom helyesnek, amikor félretájékoztatják az embereket, és környezetvédő szervezetek ebből akarnak megélni, magukat fontosnak láttatni – tényleg fontosak egyébként, de tessenek akkor dolgozni és a környezetvédelemben azokat a problémákat keressék meg, amivel valóban foglalkozni kell” – mondta polgármester a beszélgetés 19. percében.

A polgármester szerint olyan beteg fákat vágtak ki, amelyek rá szoktak dőlni autókra, vagy emberekre, és ha ezek történnének, akkor „ugyanezek a környezetvédők óbégatnának”. A polgármester úgy gondolja, hogy a környezetvédelemnek is van felelőssége, és nem össze-vissza beszélni kell, hanem az odvas fákat ki kell vágni. Hozzátette: kivágtak nem odvas fákat is, de az összes kivágott fa helyére kettő újat telepítenek.

Nem igaz, hogy csak beteg fákat vágtak ki a győri fürdőnél - állítja a környezetvédelmi szakember

A győri fürdőfejlesztés fakivágásainak tanulságai címmel posztolt a Győr összefog Facebook-csoportban Lajtmann Csaba, Reflex Környezetvédő Egyesület munkatársa. A témáról korábban portálunk is beszámolt. Mint arról nemrég írtunk: elindult a győri élményfürdő fejlesztése, aminek kapcsán egyelőre sem Dézsi Csaba András polgármester (Fidesz), sem Simon Róbert Balázs (Fidesz) országgyűlési képviselő nem mondta el kérdéseinkre, hogy egészen pontosan miért is drágult meg az eredeti 8,5 milliárd forintról 21,3 milliárd forintra.

Lajtmann korábban ezzel kapcsolatban rámutatott: „Sajnos a szabályozás nagyon rossz, egy élete teljében lévő faóriást egy csenevész suhánggal is lehet pótolni akár egy másik településen is. Sajnos a környezeti szempontból elfogadható megoldások, ahol a kivágott fák ökológia szolgáltatásait (por-, szén-dioxid megkötés, oxigén termelés, stb.) veszik figyelembe, és azt helyben próbálják pótolni, még nagyon ritkák. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kivágott kifejlett fát nem egy vagy két csemetével, hanem akár öttel vagy tízzel pótolják.”

A polgármesterrel készült teljes beszélgetés itt hallgatható meg:

Győr+ Rádió

Listen to Győr+ Rádió | SoundCloud is an audio platform that lets you listen to what you love and share the sounds you create.. 1501 Tracks. 152 Followers. Stream Tracks and Playlists from Győr+ Rádió on your desktop or mobile device.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.