Berki Krisztián visszavonul

Vágvölgyi Bálint 2021-02-04 14:03:55
Az olimpiai bajnok tornász vállsérülésével indokolta döntését.

Berki Krisztián olimpiai, háromszoros világ- és hatszoros Európa-bajnok tornász bejelentette visszavonulását a magyar szövetség (MATSZ) csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

A 35 éves sportoló az évek óta tartó vállsérülésével indokolta döntését, amelyet tavaly decemberben hozott meg.

Magyar Zoltán, a MATSZ elnöke bejelentette, hogy mostantól Berki tölti be a szövetség tavaly decemberben létrehozott sportigazgatói posztját.

Berki a KSI SE versenyzőjeként 2002-ben nyerte első felnőtt magyar bajnoki aranyérmét, a junior Európa-bajnokságon pedig második lett lólengésben. Addig hat szeren tornázott, de egy bokasérülés miatt lólengés-specialista lett. Első sikereit 2004-ben érte el a felnőtt nemzetközi mezőnyben: Rio de Janeiróban világkupa-versenyt nyert, a ljubljanai Európa-bajnokságon pedig bronzérmes lett. Legutóbb a 2017-es kolozsvári kontinensviadalon állt rajthoz, ahol ezüstérmet szerzett, ám ezt követően megsérült a válla, amit eddig öt alkalommal kellett megoperálni.

Magyar Zoltán és Sivadó János után ő a harmadik magyar tornász, akiről a nemzetközi szövetség tornaelemet nevezett el - 2016-ban - lólengésben. Berki felidézte, minden vágya az volt, hogy egy versenyen búcsúzhasson el a közönségtől és a pályafutásától, de a válla nem bírja tovább a terhelést.

"Nagyon sokszor elmentünk a maximumig, vagy még azon is túl, hiszen a vállam lassan két éve olyan állapotban van, hogy az orvosok is azt mondták, hogy nem fogom tudni terhelni. A civil életben tökéletesen elvagyok vele, de az élsportra már nem alkalmas. Hosszú időbe telt, hogy ezt elfogadjam" - nyilatkozta.

Berki leszögezte, nincs miért panaszkodnia, nem lehet benne szomorúság, a jövőben pedig más szerepkörben szeretné segíteni a tornasportot. Ennek érdekében tavaly diplomát szerzett a Debreceni Egyetem sportszervezés szakán. Pályafutása csúcsának a 2012-es londoni olimpiát nevezte, ahol aranyérmet nyert, de megemlítette, hogy a szívéhez legközelebb a 2005-ös debreceni Európa-bajnokság áll. Elárulta, 15 éves korában fogalmazódott meg benne először, hogy olimpiai bajnok akar lenni, de a sajtótájékoztatón felidézte, hogy a 2008-as pekingi, a 2016-os Rio de Janeiró-i, és az idén nyárra halasztott tokiói ötkarikás játékokra sem jutott ki.

Kovács István - aki 1993 óta volt Berki edzője - úgy fogalmazott, versenyzője nagyon nyugodt volt és nagyon fegyelmezetten betartotta az edzői utasításokat, megbízott benne, és amit mondott neki, azt mindig megpróbálta megcsinálni, ez volt a sikerei titka.

Magyar Zoltán elmondta, biztos benne, hogy Berki sportigazgatóként nagyon sokat tud segíteni a szövetségben, és a neve, illetve a hozzáállása nagyot fog lendíteni a magyar tornasporton.

"Abban is biztos vagyok, hogy mindannyiunk számára nagyon előnyös lesz a fiatalsága, a motiváltsága és a tudása. Ez a státusz nagyon összetett. Van egy munkaköri leírása, de már mondtam Krisztiánnak, hogy ennél sokkal többet kell csinálnia" - fogalmazott a MATSZ elnöke.

Berki erre úgy reagált, hogy új pályafutás kezdődik számára, ami talán még több kihívást tartogat, mint a sportolói karrierje, hiszen az összes szakágra rá kell látnia.

"Nagyon várom a közös munkát és a feladatokat, hiszen sokszor elmondtam, hogy szeretnék a sportág közelében maradni. Továbbra is mindent megteszek, hogy a magyar tornasport a megérdemelt helyén legyen" - nyilatkozta.

Szólj hozzá!

Lecserélte V.Németh Zsoltot Körmend fideszes polgármestere

Már a tiszás Horváth Nándor Zsolttal egyeztetett a város további fejlődéséről.

Néher András: Ne a tisztességes emberek fizessék meg az építési hulladék leadásának árát!

A TISZA Párt országgyűlési képviselője a lakossági díjfizetés megszüntetését kezdeményezte az illetékes minisztériumnál.

A bűnügyi felügyelet szerepe a magyar büntetőeljárásban

A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.

Ritka pillanat a magyar politikában: a miniszterelnök elnézést kért és elismerte, hogy hibázott

Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.

Téves gyanú miatt kezdtek autós üldözésbe - vádat emelt a győri ügyészség egy testvérpár ellen

A férfiak tolvajoknak hittek egy autóban várakozó öt fiatalt, majd az üldözés során többször is nekihajtottak az előlük menekülő járműnek.

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.