65 százalékkal többen kerékpároznak idén Budapesten, mint tavaly

Fehér Buda 2021-02-03 10:29:03
A legjobban a Bem rakpartot szeretik a bringások.

A BKK négy, nyilvánosan elérhető adatokat mutató kerékpárszámlálóján 64.3%-kal nagyobb forgalmat mértek 2021 januárjában, mint 2020 januárban - derül ki a Magyar Kerékpárosklub összesítéséből. Legnagyobb, majdnem 80%-os emelkedés a Bem rakparton (budai Dunapart) és a Weiss Manfréd úton volt januárban, de a Hungária körút és az Árpád híd bringaútján is jelentős a növekedés.

Mind a négy idei mérőponton az idei január volt a legerősebb. 2017 január (az első teljes mért hónap) adatainak háromszorosát számolták idén januárban a Bem rakparton és mintegy kétszeresét a Csepelre vezető Weiss Manfréd úton meg a Hungária körúton. Az adatok illeszkednek a 2020-as növekedési trendhez, amikor összesen 15%-kal több kerékpározót mértek, a legnagyobb, 61 százalékos növekedés pedig decemberben volt.

A Kerékpárosklub szerint azért is figyelemreméltó a növekedés, mert a kijárási korlátozások, az egyetemek, a vendéglátóhelyek bezárása és a rengeteg munkahelyen bevezetett home office is csökkentette a közlekedési igényeket.

Viszont a vírusokat, a 3-as metró lezárását, az ingyenes parkolással fokozott dugókat és a szinte lehetetlenné vált parkolási helyzeteket is egyszerűen meg lehet úszni biciklivel.

Egyre többen jönnek így rá, hogy a bringa télen is a legszabadabb, legmegbízhatóbb, legegészségesebb közlekedési eszköz. Akár egy egyszerű városi biciklivel – esőben vagy hóban egy sárvédővel, vízálló kabáttal és cipővel kiegészítve – télikabátban is könnyen tekerhetünk el dolgozni, bevásárolni vagy ahova szeretnénk. A Kerékpárosklub további öltözködési, közlekedési, karbantartási tippjeit ide kattintva lehet böngészni. 

Szólj hozzá!

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.

A háborús vészhelyzet végetértével Homlok Zsolt ismét követelheti a pénzét a Haladás VSE-től

Nem a focicsapatról, hanem a 14 szakosztályt tömörítő egyesülettől van szó.

Ez a nap más, mint a többi - hat év után véget ért a veszélyhelyzet Magyarországon

A koronavírus-járvány, majd az orosz–ukrán háború miatt bevezetett különleges jogrend lezárult, de több intézkedés tovább él törvényi formában.

Illés Károly korcsoknak minősített embereket

Tóth Norbert szombathelyi, tiszás parlamenti képviselő bocsánatkérésre szólította fel a szombathelyi Fidesz elnökét.

Pintér Bence: rendőrnyomozók jelentek ma meg a Győr-Szolnál – tovább gyűrűzik a lakáskassza-ügy

A súlyos pénzügyi gondokkal küzdő városi holdingnál adatgyűjtést végeztek a hatóságok, miközben továbbra is rengeteg a kérdés az eltűnt milliárdok körül.

Visszavonul Ferencz Csaba

A szezon végével szögre akasztja cipőjét az Egis Körmend játékosa.