Mindkét győri képviselő vagyona gyarapodott az elmúlt évben

ugytudjuk.hu 2021-02-01 18:36:00
Simon Róbert Balázs és Kara Ákos is jelentős összeget fizetett vissza magánszemélyek felé fennálló tartozásából, és még így is tudtak félrerakni 2020-ban.

Megjelentek a parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai az Országgyűlés honlapján. Bár ezek önmagukban sokat nem árulnak el egy-egy képviselő vagyoni helyzetéről, hiszen házastársaiknak például nem kötelező részletes vagyonnyilatkozatot tenni, egy-két érdekes dolog mindig akad az adatokban, mint arról ma több képviselő esetében mi is beszámoltunk.

A győri országgyűlési képviselők vagyoni helyzetében megmagyarázhatatlan változás nem állt be,

de mind Simon Róbert Balázs (Fidesz), mind Kara Ákos (Fidesz) léphetett egyet előre tavaly.

A Győr nagyobbik részét képviselő szabadhegyi politikus, volt alpolgármester Simon Róbert Balázs nevén egy győri családi ház, egy szintén győri lakás, illetve egy Opel márkájú autó van. Megtakarításai között egy egymillió forintos életbiztosítást, illetve takarékbetétben elhelyezve 7,5 millió forintot találunk, ami 3,4 millió forinttal több, mint amennyit tavaly jegyzett ebben rubrikában a képviselő. Csökkent viszont a magánszemélyekkel kapcsolatban fennálló tartozása: ötmillió forintról kétmillió forintra. Képviselői állása mellett Simon az egyetemen is oktat, félévente 54 ezer forintot kap ezért.

A Győr kisebb szeletét, illetve számos környékbeli falvat képviselő Kara Ákos nevén több kisebb-nagyobb nyúli ingatlan van, illetve egy Skoda márkájú autó. Állampapírban a képviselőnek 23 millió forint megtakarítása van, ami hatmillió forinttal több, mint tavaly, takarékbetétben továbbra is 2,6 millió forinttal rendelkezik a képviselő. 4,3 millió forinttal neki tartozott valaki tavaly, de ezt az összeget visszafizették neki a friss bevallás alapján.

Kara Ákos tavaly Simon Róberthez hasonlóan törlesztette saját tartozását: ebben a rubrikában a tavalyi, 2019-re vonatkozó bevallásban 16 millió forint szerepelt, de most már csak 5,6 millió forinttal tartozik a képviselő, aki az ITM miniszteri biztosaként képviselői fizetésén felül további 1,3 millió forintot keres havonta, és még az egyetemen is van szakértői pozíciója.

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.